Urbányi István nem vállalta

K. Z.K. Z.
2004.07.02. 22:07
Címkék
Lássuk, hogy nézhet ki hamarosan a Honvéd belső védelme: Mano, Mano-Mano.
A két afrikai focista még Gálhidi György vezetőedző tetszését is elnyerte az első edzőmeccsen (amelyen 3–2-re nyert a Honvéd az igen jól futballozó FK Tirana ellen), és elképzelhető, hogy mindkettejükkel szerződést köt a klub. Ha így történik, máris ők lesznek a menő Manók…Természetesen itthonról is szeretne erősíteni a csapat, ám mivel még csak egy napja van edzője a Honvédnak, ügyvezetője pedig továbbra sincs, hátrányba került a riválisokkal szemben. A szurkolók szívesen látnák a Győrből száműzött Németh Norbertet is az együttesben, hamarosan kiderül, hogy meg lehet-e szerezni a középpályást. A kispesti tulajdonosok pénteken úgy ébredtek, hogy már bemutathatják az új ügyvezetőt, ám a felkért Urbányi István visszautasította a lehetőséget. "Urbányi István úgy mondott nemet, hogy az majdnem igent jelentett – kommentálta a történteket Kiss Zsolt, a tulajdonosok egyike. – Felajánlotta segítségét, ám nem tud csak a kispesti ügyekre koncentrálni, máshol is kötelezettségei vannak. Így tovább keressük a megfelelő személyt, aki otthon van a sportszakmai kérdésekben, és a közvélemény is hiteles embernek tartja, tehát még nem vérzett el a magyar futballban…"Ügyvezető így nincs, de nincs újabb tulajdonos sem – a távozó Kocsis Györggyel viszont megegyeztek a vezetők. Úgy értesültünk, az egykori Fradi-menedzser, Havasi Mihály kacérkodott a befektetés gondolatával, de Kiss Zsolt azt mondta, Havasival más ügyben értekeztek, és nem tud arról, hogy bárki is tulajdonrészt vásárolna a Honvédban.Az együttes UEFA-kupa-selejtezőt játszik az örmény MIKA együttesével. Mivel a szurkolók is szívesen utaznának Jerevánba, a klub igyekszik számukra is biztosítani egy gépet – a csapat repülője július 12-én hétfőn, a fanatikusoké pedig kedden, a mérkőzés napján indulna Ör-ményországba. Abban mindenki egyetért: a következő ellenfélhez lehetőleg ne 2500 kilométert kelljen utazni…
Legfrissebb hírek

Infantino-terv: átfogó FIFA-reformot sürget a négy legnagyobb futballbajnokság

Minden más foci
3 perce

Röplabda: a férfiak és a nők is veszítettek

Utánpótlássport
26 perce

Rayan a 95. percben mentette meg Brazíliát a vereségtől Ausztrália ellen

Minden más foci
28 perce

Sinner Pekingben sem indul, tovább húzódik a sérülése

Tenisz
29 perce

Nemzetek Ligája: Havertz és Musiala számára is véget ért az első szakasz

Német labdarúgás
37 perce

Mocsári Bence néhány másodpercre volt a vb-dobogótól

Egyéb egyéni
58 perce

Bordeaux, Nantes: új tulajdonos ránthatja ki a gödörből a két francia bajnokcsapatot

Francia labdarúgás
1 órája

MotoGP: Buenos Aires került a Balaton Park Circuit helyére

Egyéb autó-motor
1 órája