Robert Vagnerért máris rajonganak

V. GY., V. T. R.V. GY., V. T. R.
2004.08.20. 23:42
Címkék
A BL-főpróbát tartja szombat este a Videoton ellen a Ferencváros, amely csupán egy lépésre van attól, hogy az egy évtizeddel ezelőtti történelmi tettét megismételje, azaz újfent ott legyen a Bajnokok Ligája csoportküzdelmeiben.
"Mióta szokás kapusként a büntetőterületen belül cselezgetni?" - szögeztük Sebők Zsoltnak a kérdést, aki a legutóbbi fordulóban, csapata 2-0-s vezetésénél trükközni próbált - sikertelenül. Szerelte őt a szlovák Simeon Stevica, a kapus elkeseredetten elkaszálta a pápai légióst, Germán Ferenc értékesítette a Lombard büntetőjét, s a fehérváriak a végén már az egy pontnak is örülhettek.

A társaktól is megkapta a magáét

"Ne is mondja, alaposan megkaptam a magamét a csapattársaktól és Csertői Aurél vezetőedzőtől is, főként azok után, hogy az első félidőben is akadt egy hasonló hibám, igaz, abból nem történt baj - mondta a 25 éves játékos. - Ha akkor nem vagyok annyira felelőtlen, biztos, hogy egészen máshogy alakult volna a végjáték, és nem egyenlít a Pápa. Sosem csináltam még ilyet! Mindenesetre a történtekhez tartozik, hogy hozzá sem értem Stevicához."

Robert Vagner keményen dolgozott az edzéseken, így mostanra ledolgozta a lemaradását (Fotó: Mirkó István)
Robert Vagner keményen dolgozott az edzéseken, így mostanra ledolgozta a lemaradását (Fotó: Mirkó István)
Robert Vagner keményen dolgozott az edzéseken, így mostanra ledolgozta a lemaradását (Fotó: Mirkó István)
Aligha tett jót a kapus önbizalmának az idei nyár, hiszen Győrben nem tartottak igényt a játékára, ezt követően több csapattal is egyezkedett, és csak az utolsó pillanatban dőlt el, hogy Székesfehérvár lesz az új állomáshelye. "Bevallom, igencsak megviselt, hogy Reszeli Soós István miatt kellemetlenség ért, és kénytelen voltam eljönni az ETO-tól. Végül Ulbert Tibor kapusedző, valamint Csertői Aurél vezetőedző személye miatt döntöttem a Videoton mellett. Noha rajtam kívül többen az utolsó pillanatban kerültek az együtteshez, nem ilyen kezdésről álmodtunk: két meccsen egy döntetlen a mérlegünk. És ebben én is hibásnak érzem magamat. Mindegy, így alakult, túl kell tennem magam a dolgon, és igyekszem inkább a következő feladatra koncentrálni."
A következő feladat sem lesz akármilyen kihívás, elvégre az egyre jobb formába lendülő éllovas Ferencváros vendégeskedik a Sóstói-stadionban, amelynek csatársorában ott lesz az a cseh Robert Vagner is, aki zöld-fehérben ez idáig lejátszott három tétmeccsén négy gólt ét el. Erre a kapus azt mondta, nem különösebben foglalkozik az aktuális ellenfelek támadóival, ám - árulta el - a Győr ellen látta játszani Vagnert, és veszedelmes csatárnak tartja:

Szavazás

Minek köszönheti a Debrecen bajnoki címét?

---- K ---- &
Legfrissebb hírek

„Ez az időszak sajnos most lezárul” – Ádám Martin távozik Paksról

Labdarúgó NB I
3 perce

Edzője menesztésével fejezte be a Bundesliga-idényt a Frankfurt

Német labdarúgás
13 perce

Saját közönsége előtt bukta el a keleti főcsoportdöntőbe jutást a Detroit Pistons

Amerikai sportok
20 perce

Hátsó füves futballmentő túra: A határőrcsapat eposza

Hátsó füves
35 perce

A kapitány szerint a Márton lányokat a Williams testvérekhez lehet hasonlítani

Egyéb egyéni
41 perce

Liverpooli lábnyomok: újabb pofon – meglesz a BL-indulás az utolsó fordulóban?

Angol labdarúgás
1 órája

MLS: Messi betalált, Pintér csereként állt be az Inter Miamiba

Minden más foci
1 órája

Edzők és példaképek – hat sportszakember kapott Mester-M Díjat

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik