Az ír, a bosnyák vagy a kazah elsővel is kezdhet az ETO FC a Bajnokok Ligája-selejtezőben

2026.05.18. 06:34
null
Fotók: Nagy Gábor, Czinege Melinda
A 2014–2015-ös idény után lép ki a nemzetközi kupaporondra az ETO FC, a Bajnokok Ligája első selejtezőkörében kezd. Azt egyelőre nem lehet tudni, melyik csapat lesz az ellenfele, erről majd a június 16-i sorsolás dönt, az viszont már eldőlt, hogy a magyar bajnokot nem emelik ki – UEFA-együtthatója mindössze 5.437, márpedig a kiemeléshez a jelenlegi állás szerint úgy tűnik, hogy legalább 9.000-es koefficiens szükséges.

 

Az első selejtezőkörben induló klubok listája még nem teljes, több országban még javában zajlanak a ligaküzdelmek, viszont már körvonalazódik, mely csapatok közül kaphatnak ellenfelet a győriek. 

A legerősebbek között meg kell említenünk az ír aranyérmes Shamrock Roverst, amely a legutóbbi két idényben a Konferencialiga főtáblájára jutott, a kazah bajnok Kajrat Almatit vagy a bosnyák Borac Banja Lukát, amely 2024-ben az Európa-liga rájátszásában megkeserítette a Ferencváros életét. 

Az első körös párharcok első mérkőzését július 7–8-án, a visszavágókat július 14–15-én rendezik – a kiesők a Konferencialiga selejtezőjének bajnoki ágán, a második selejtezőkörben folytatják. 

 

VÉLEMÉNYEK

KEGLOVICH László, az ETO 1963-as bajnokcsapatának tagja: – Nagyon izgultam, és a srácokon is lehetett látni, mert nem az addig megszokott futballt játszották. De lényegre törők voltak, és végeredményben nagyon szép teljesítményt nyújtottak. Néhány szép évet megéltem a futballban, bajnokságot nyerni hatalmas dolog. Ilyen nagyszerű szereplés után mindenki büszke lehet az ETO-ra. Én biztosan az vagyok.

DUDÁS Ádám, az ETO 2013-as bajnokcsapatának támadója: – Leírhatatlan érzés, egy családként minden sikert ugyanúgy élünk meg. Mindenki hozzátett ehhez, azok is, akik pályára sem léptek, és akárhogy segítették a csapatot. Szombaton a lefújáskor ugyanúgy, mint 13 évvel ezelőtt, mint egy kisgyerek, elkezdtem sírni. Felfoghatatlan öröm szabadult fel bennem, fenomenális!

PRISKIN Tamás, az ETO korábbi 63-szoros válogatott csatára: – Méltó, egyenrangú ellenfele volt az ETO a Fradinak, nagyon örülök, hogy bajnok lett. Büszke vagyok, jó látni ezt a fiesztát győriként, hatalmas élmény. Otthon néztem a meccset, izgultam, főleg az utolsó percekben. Tóth Rajmi óriásit szerelt, és minden jóra fordult! Vitális Milán rászolgált, hogy mindenhol megválasszák az év legjobb játékosának, hatalmas szerepet vállalt ebben a sikerben.

VINGLER László, az ETO saját nevelésű középpályása: – Fantasztikus érzés, meg sem tudom számolni, hány éve futballozom az ETO-ban, végigjártam az utánpótlást, a Fehér Miklós Gimnáziumba jártam, játszottam az NB III-as tartalékcsapatban, de az NB II-ben a feljutó és az NB I-es bajnokcsapatban is. Amikor 2013-ban Lipták Zoltánék megnyerték a bajnokságot, akkor is itt voltam, mi is berohantunk a pályára, elképesztő, hogy ezúttal miattunk futottak be. Szombaton rettentően izgultam, sérülten az a legnehezebb, hogy kiszolgáltatott vagy. Tóth Rajmund szerelésekor megijedtem, de amikor láttam, hogy ő fekszik a földön, megnyugodtam. Annyira jól játszott, hogy egyértelmű volt: szabályosan szerelt, és nem csinált hülyeséget!

SZÉP Márton, az ETO FC saját nevelésű támadója: – Intenzív napok ezek, nagyon boldogok vagyunk. Szombat óta ünnepelünk, különösen sokat jelent ETO-nevelésként, örülök, hogy bajnokcsapathoz térhettem haza. A 2013-as bajnoki címre nemigen emlékszem, megmaradt egy-két játékos, de még nagyon kicsi voltam.

Nadir Benbuali gólját követően néhány percig állt a játék az ETO kisvárdai mérkőzésén, s mint kiderült, egy sérült szurkoló miatt. Őt a gól ünneplése közben sodorták a védőkorláton túlra, s bár fejjel ért földet, gyorsan ellátták, a kisvárdai kórházban pedig ünneplő társai felvették a meccs után, és rendben haza is ért. Megtudtuk, hogy a sérült szurkoló máshol helyet foglaló öccse azonnal rohant a lelátó mögött a mentőautóhoz a testvére állapotáról érdeklődni, ám a biztonsági őrök összekeverték azzal a szurkolóval, aki beszaladt a pályára szólni, hogy állítsák le a mérkőzést. Az aggódó és ártatlan testvért emiatt legnagyobb meglepetésére a földre teperte hat rendező, ám végül sikerült tisztáznia magát, és miután megtudta, hogy bátyja rendben van, visszatérhetett a lelátóra.

A mérkőzés után is leestek ketten, az egyiküknek a lába fájt, a másikukkal kapcsolatban rossz hírekről kaptunk információt: olyan balszerencsésen esett, hogy a fejével a reklámtáblát találta el, és a hasfala is megsérült. Csigolyatörés gyanújával szállították kórházba.

 
Három győri szurkoló is megsérült Kisvárdán

 

   
AZ NB I VÉGEREDMÉNYEMGyDVL–KGkP
  1. ETO FC33209465–30+3569
  2. Ferencvárosi TC33215767–31+3668
  3. Paksi FC33

15

8

10

63–46

+17

53

  4. Debreceni VSC331411851–41+1053
  5. Zalaegerszegi TE331391149–43+648
  6. Puskás Akadémia331371343–43046
  7. Újpest FC331171548–57–940
  8. Kisvárda331171536–49–1340
  9. Nyíregyháza Spartacus3310101347–57–1040
10. MTK Budapest339111355–62–738
11. Diósgyőri VTK336101739–65–2628
12. Kazincbarcika33642331–70–3922
A bajnok ETO indulhat a Bajnokok Ligája-selejtezőben, az ezüstérmes FTC kupagyőztesként az Európa-ligában lesz érdekelt, míg a bronzérmes Paks és a negyedik helyezett DVSC a Konferencialigában szerepel majd. A DVTK és a Kazincbarcika kiesett az NB II-be.

 

 

Legfrissebb hírek

Hivatalos: távozik a DVTK horvát kapusa

Labdarúgó NB I
14 órája

Ötezren az esőben: átvette a trófeát a bajnok ETO – videó

Labdarúgó NB I
14 órája

Gruber Zsombor nem tudja felfogni, hogy csak második lett a Ferencváros

Labdarúgó NB I
21 órája

Borbély: Nem kérdés, hogy maradok. Révész: A győriek megérdemelték az aranyérmet

Labdarúgó NB I
23 órája

Bognár György: Ez a mostani harmadik hely kiugróan jó eredmény

Labdarúgó NB I
Tegnap, 7:55

Borbély Balázs: Ha a magot egyben tartjuk, nemzetközi szinten is sikeresek lehetünk

Labdarúgó NB I
Tegnap, 7:14

Így ünnepelte a bajnoki címet az ETO Kisvárdán és a hazaúton – videók

Labdarúgó NB I
2026.05.16. 23:49

Méltó utódok – Mohai Dominik jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.05.16. 23:10
Ezek is érdekelhetik