Későn ébredt a Vasas

KRASZ EMILKRASZ EMIL
2004.09.12. 13:54
Címkék
Megérdemelten nyert a Fáy utcában az Újpest. Lendületes, taktikus játékot produkáltak a lila-fehérek, a hazaiak csak a második félidőben tudták felvenni a versenyt, ám ez csupán a szépítésez volt elég.
A találkozó újpesti szempontból a szokásos koreográfiát hozta: sokat futottak és már az ellenfél térfelén labdaszerzési szándékkal léptek fel. A megszerzett labdákkal aztán a szélsőiket hozták játékba, elsősorban Simek Péter volt aktív. Rajczi Péter állandó veszélyt jelentett a kapura, ám a vezető vendéggólt mégis Bükszegi Zoltán hozta össze, aki egy szabadrúgást követően fejjel talált Posza Zsolt kapujába.
Az angyalföldiek közül a védelem stabilan állt a lábán, bár a jobb oldalt rendre zavarba hozta Gaál Miklós, ám a középpályán már csak Rósa Henrik adott fazont a játéknak. A fiatal Kovrig Ákos, bár sokat vállalt, sokat volt játékban, sokat is hibázott. A Vasas-támadók pedig szinte eltűntek a mezőnyben, Szanyó Károly néha villant, ám mivel akkor sem lendületből, így a támadás el sem jutott Ferenczi Istvánig. Miként az Újpest-védőkig sem, hiszen az Erős Károly, Farkas Balázs szűrőtengely kiválóan dolgozott és gyűjtötte be a labdákat.
A második félidőre feljavult a Vasas, köszönhetően elsősorban a két statikus játékos, Szanyó és Ferenczi lecserélésének. Bardi Gábor és a brazil légiós, Da Silva nem adta meg magát egykönnyen, megjátszhatóak voltak és lendületben is felvették a versenyt a vendégekkel. Nem mondhatta ez el magáról minden hazai futballista…
Mielőtt azonban gólt eredményeztek volna a hazai támadások, a vendégek fiatal cserecsatára, Feczesin Róbert egy egyéni klasszisalakítást követően már a lila-fehérek második aznapi gólját is megszerezte.
Próbálkozott a Vasas, de csak a szépítésre és néhány gólveszélyes helyzetre futotta játékosainak erejéből.
A folytatásban tőlük mindenképpen többre van szükség, mint amit ma mutattak, főként az összjáték hiányzott és a lendület Tamási Zsolt együtteséből. Ellenben Mészöly Géza gárdája a tavaly is bevált játékot produkálta, ami sok mozgáson, állandó agresszivitáson alapul, cseppnyi szünetet és lélegzetvételnyi időt nem hagyva az ellenfélnek. Esetükben csupán az lehet kérdéses: amivel a hazai mezőnyből tavasszal már kitűntek és leginkább a nemzetközi szintet próbálták megközelíteni, az mennyit ér majd élesben, a VfB Stuttgart elleni hétközi UEFA-kupa mérkőzésen.
Legfrissebb hírek

Hat- és nyolccsapatos röplabdaélvonal, kötelező feljutás a másodosztályból

Röplabda
42 perce

Skeet: Kocsi-Horváth Lujza és Péli Nimród U18-as Eb-bronzérmes

Utánpótlássport
1 órája

Zlatko Jovanovic három idény után távozik a Honvéd kosárcsapatától

Kosárlabda
1 órája

Két gyors gól után nem volt visszaút – Sárpátki Tamás

Jégkorong
2 órája

Kádár Tamás: Nem készített fel anno az NB I az európai futballra

Labdarúgó NB I
2 órája

Novemberben Budapesten lesz az Európai Ökölvívó-szövetség kongresszusa

Ökölvívás
2 órája

Szoboszlai Dominik is pályára lép a Red Bull Four 2 Score budapesti döntőjén

Minden más foci
2 órája

Tombolt a Verstappen-láz a nürburgringi 24 óráson

F1
2 órája
Ezek is érdekelhetik