Szentes Lázár megnyugodott

- Miért?
- Ön szerint nekem kell erre válaszolnom? - kérdezett vissza a hétfői edzést követően Szentes Lázár.
- Azt a több száz, szombat este magából kivetkőzött, többségében anonim "szurkolót" legalábbis bajos lenne felhajtani. Mellesleg ha az embert támadás éri, ráadásul ilyen brutális, eltöpreng az okokon, nemde?
- Az én olvasatomban viszonylag egyszerű a képlet. Folytonos eredménykényszer alatt kell teljesítenünk, két éve másról sem szól az életünk, a türelem, a szurkolói empátia pedig véges. Hat bajnoki mérkőzést játszottunk idáig, négy győzelem és két vereség a mérlegünk, ami - ellenőrizheti a statisztikákban - a legjobb mutató azóta, amióta Debrecenben dolgozom. Úgy tetszik, ez most nem fontos, a fent emlegetett türelem máris elfogyott, mert nem tizennyolc pontunk van.

- A mércét maguk tették magasabbra. Első debreceni idényében akadt olyan időszakuk, amikor döntetlen döntetlent ért, elégedetlenséget - ilyen mértékűt pláne! - mégsem tapasztaltunk.
- Ne felejtsük el, honnan indultunk! Szinte a semmiből. Vagy jöttek az eredmények, vagy nem, nyolcadik, kilencedik hely, akár kiesés - ez volt az alap, ehhez hasonlítottak a szurkolók. Azóta nagyot változott a világ, két bronzérmet szereztünk, újból Magyar Kupa-döntőbe jutott a csapat, és az UEFA-kupában is helytálltunk.
- Hogyan tovább? Lehet a történtek után folytatni a munkát?
- Ha a célok adottak, és a csapat képes ezek elérésére, tovább kell dolgozni. A döntésemet befolyásolta, megkönnyítette, hogy a kompetens személyek, a klub vezetői kiálltak mellettem. Ha az edzősködésből lett volna elegem, nem én vezettem volna a délelőtti gyakorlást.
- A lemondása - a körülményekre tekintettel - mindazonáltal nem keltett volna megütközést, sőt már elterjedt a híre, hogy távozik…
- Nem mondtam le. Szombat este az járt a fejemben: ez már sok, ezt a szakmai és erkölcsi értékrendemet egyaránt messze meghaladó támadást nem vagyok hajlandó eltűrni.
- Ha megismétlődik?
- Akkor… Akkor minden bizonnyal újra felhív.