Angyalföldön nincs pánik

2004.10.26. 21:17
Címkék
Meglehetősen gyengén kezdte a Vasas a bajnokságot - az első hat fordulóban négy pontot gyűjtött a csapat -, így nagy meglepetést nem okozott, hogy a Pápán elszenvedett 2-0-s vereséget követően a vezetőség edzőváltásra szánta el magát.
Tamási Zsolt helyét az az Egervári Sándor foglalta el a kispadon, aki csapataival az elmúlt hat évben három bajnoki címet szerzett, és akitől azt várták, illetve várják a piros-kék egylet elöljárói, hogy a Vasas a tavaszi idény végére az ötödik- nyolcadik hely valamelyikét foglalja majd el. Csakhogy a mezőny első fele egyre jobban távolodik a csapattól…
- Öt mérkőzés még az őszi idényből is hátravan, ám kíváncsi lennék arra, miként értékeli az irányítása alatt lejátszott bajnokikat?
- A Pécs kivételével élcsapatokkal játszottunk, és egyelőre még nem vagyunk azon a szinten, hogy a papírformát felborítsuk - mondta Egervári Sándor. - A ZTE ellen azonban a második félidőben jól futballoztunk, a játékosaim tudtak pluszenergiákat mozgósítani, és ez számomra jó visszajelzés a jövőt illetően.
- Ettől függetlenül a négy találkozón szerzett három pont nem túl acélos teljesítményt takar…
- Nehéz sorozaton vagyunk túl, és talán mondhatom azt, hogy inkább a bajnokság első szakaszában mulasztott el a csapat pontszerzést, semmint most. A hátrányunk ellenére nem lehetünk ijedtek, elkeseredettek. Pontokat kell szereznünk, nem szabad leszakadnunk az ellenfelektől, hogy aztán a játékoskeret megerősítésével és jó felkészüléssel megvalósítsuk a céljainkat.

- Megvannak már a kiszemeltjei?
- Elégedjen meg annyival, hogy szeretnénk igazolni, és már most próbálunk lépéseket tenni ennek az érdekében.
- Megy a vita a legutóbbi mérkőzéssel kapcsolatban: vannak, akik azt mondják, Szarka Zoltán nem adott meg a Vasas javára egy tizenegyest. Miért nem háborgott emiatt?
- Mit érnék el a háborgással?… Amúgy megnéztem az összecsapás videofelvételét, és meggyőződésem, hogy a játékvezető gól nélküli állásnál jogos büntetőt nem adott meg a javunkra. Azonban mi nem a bíróval akarunk foglalkozni, hanem azzal, hogy miként tudunk a játékunkon javítani.

Még a legenda is mérges lett

"Játékosként rengeteg problémám volt a játékvezetőkkel, és be kell vallanom, sokszor joggal nekik is velem, azonban edzőként sohasem háborogtam egyetlen ítéletük után sem - idézte a múltat Illovszky Rudolf. - Tudom, nemcsak a futballista vagy az edző hibázhat, hanem a bíró is, ám tény, hogy Szarka Zoltán tavaly az NB I B-ben Pápán, most az első fordulóban a Kaposvár otthonában, majd legutóbb a ZTE stadionjában is többször a Vasas kárára tévedett. Egyszer lehet hibázni, de sorozatban ennyiszer… Szóval én igenis dühös vagyok, hogy a Zalaegerszeg ellen nulla nullánál megfosztották a csapatot a jogos tizenegyestől."


Szavazás

Minek köszönheti a Debrecen bajnoki címét?

Legfrissebb hírek

NB II: a Videoton három játékosa is visszatér korábbi csapatához – hivatalos

Labdarúgó NB II
1 perce

Milák Kristóf is úszik a monacói Mare Nostrumon

Úszás
24 perce

Túra és nordic walking: ne keverjük a kettőt!

Csupasport
27 perce

Socca Eb: legyőztük a dánokat Tiranában

Magyar válogatott
42 perce

Marozsán Fábián edzője egy melbourne-ihez hasonló meneteléssel kiegyezne

Tenisz
52 perce

Marco Rossi reagált Nikitscher szavaira: Semmi problémám nincs Tamással

Magyar válogatott
1 órája

Alapemberek is távoznak a női kosárlabda-bajnokságban ezüstérmes DVTK-tól

Kosárlabda
1 órája

Nagy Erik izgalmas meccsen nyert a sznúker Q School első tornáján

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik