Dajka László edzést vezetett

JÁVOR PÉTERJÁVOR PÉTER
2004.11.11. 21:40
Címkék
Egy hete megváltak a Békéscsaba tulajdonosai a szakmai igazgatótól, Vágó Attilától. Az utód, Dajka László csütörtökön vette át a szakmai munka irányítását.
- Vezetőedzőnek vagy szakmai igazgatónak szerződött?
- Nem vagyok még olyan öreg…, szóval, vezetőedzői megbízást kaptam - mondta tréfálkozva Dajka László. - Szóban állapodtunk meg arról, hogy nyárig ülök a kispadon, azt követően döntünk közösen a folytatásról.
- Kik segítik munkáját?
- Sikesdi Gábor, akivel Sopronban is együtt dolgoztam, máris csatlakozott a stábhoz. Hamarosan az eddigi megbízott edző, Jakab Péter is a munkatársam lesz. Marad posztján a kapusedző, Hanyecz János.

Dajka László megköveteli a rendet (Fotó: Németh Ferenc)
Dajka László megköveteli a rendet (Fotó: Németh Ferenc)
Dajka László megköveteli a rendet (Fotó: Németh Ferenc)
- Mi a célja az Előrének?
- Csodát nem ígérek, nem ígérhetek, ezért a legfontosabb feladat az, hogy bent maradjon a csapat az első osztályban.
- Mennyire ismeri, illetve milyennek tartja a játékosállományt?
- A két legutóbbi mérkőzésen már ott voltam a lelátón, így ismerem a labdarúgókat, és azt máris kijelenthetem: sokan vagyunk. Harmincan alkotják a keretet, a télen feltétlenül szűkítjük az állományt, s két-három minőségi cserében is gondolkozunk. Elmondtam a játékosoknak: elvárom, hogy abban a szellemben, azzal a mentalitással dolgozzanak, ahogyan én és az edzőkollégáim munkába álltunk. A legfontosabb a rend, a fegyelem, a szervezettség, és előrelépést várok a taktikai érettségben is.

Szavazás

Minek köszönheti a Debrecen bajnoki címét?

Legfrissebb hírek

Borsány-Gyenes András a Magyar Sportújságírók Szövetségének új elnöke

Egyéb egyéni
19 perce

Vindics-Tóth Lili Anna új országos csúccsal nyerte a varsói maratonit

Atlétika
45 perce

Vívás: Zsögön Andor a legjobb európaiként ötödik a samsuni junior-vk-n

Utánpótlássport
1 órája

„Nem illik ilyet csinálni” – kárpátaljai visszhang az ukrán himnusz-ügyről

Magyar válogatott
1 órája

Újra magyar kispályás klubcsapat Európa trónján

Minden más foci
1 órája

Triatlon: Németh Dániel junior Európa-kupát nyert Bledben

Utánpótlássport
2 órája

Szoboszlai Dominik előrébb került, mégsem lett veszélyesebb a támadójáték – elemzés

Magyar válogatott
2 órája

Gordon szerint nincs különbség Anglia és Spanyolország között – Roy Keane nem ért egyet

Minden más foci
2 órája