Urbán Flórián benzinkutast is megijeszti

- Álmos a hangja. Felébresztettem?
- Vasárnap délután van, csak nem gondolja, hogy ilyenkor alszom? - lepődött meg az első kérdésen Urbán Flórián, az NB I B-s REAC vezetőedzője. - Éppen az A-licences vizsgámat írom, a háttérben pedig megy a tévében a Lecce-Juventus olasz bajnoki.
- Csak a futball…
- Csak és kizárólag. Ez tölti ki az életemet.
- Milyen lelkesen beszél.
- Persze, hiszen imádom ezt a játékot. Tudja, az égvilágon semmi máshoz nem értek, de nem is akarok. Én erre születtem. Jó volt futballistának lenni, és pályafutásom utolsó éveiben már úgy lestem az edzőimet, hogy ki, miként végzi a munkáját. Próbáltam ellesni gyakorlatokat, módszereket, elvégre mindig is arra készültem, hogy egyszer majd én is a kispadról irányítok egy csapatot.
- Akkor most boldog, elégedett ember lehet. A REAC az ön vezetésével első helyen végzett az NB I B-ben. Gratulálok.

- Még ne gratuláljon. A bajnokságból hátra van a tavaszi szezon is. Ezzel csak azt mondom, hogy egyelőre sem én, sem pedig a játékosaim nem lehetnek elégedettek. Alighanem az ellenfeleink motiváltan állnak majd ki ellenünk a következő fordulókban, hiszen az éllovas REAC-ot ki ne akarná legyőzni. Nos, nekünk szépen sorban el kell vernünk a többieket, hogy gyorsan elvegyük a kedvüket a bajnokságtól.
- Aranyra hajtanak?
- Mi másra? Amikor legnagyobb örömömre a REAC elnöke, Forgács József, és Kutasi Róbert felkért a csapat vezetőedzőjének, és beszélgettünk a célokról, számomra egyértelműen kiderült, hogy itt a végső győzelem az elvárás. Hallok, persze, hogy hallok én is olyan pletykákat, hogy a csapatunk majd a hajrában elszór néhány pontot, mert mi úgysem akarunk felkerülni az első osztályba, de ezzel nem vagyok hajlandó foglalkozni. A játékosaim és én is arra készülünk, hogy megszerezzük az első helyet, és a legmagasabb osztályba vezessük az együttest. Az már a vezetők dolga, hogy miként oldják meg az esetleges élvonalbeli szereplést. Mindenesetre nekem Forgács József személyesen mondta, hogy mivel sikeresek a vállalkozásai, sikeres a magánéletben, azt szeretné, hogy végre sikeres legyen a futballcsapata is. Úgy érzi, végre eljött az idő arra, hogy a REAC a legjobbak között is megállja a helyét. Rajtam nem múlik majd.
- Miként tekint vissza az elmúlt fél évre? Így képzelte az edzői szakmát?
- Minden pillanatát élvezem, amit az öltözőben, az edzéseken vagy a kispadon töltök. Úgy érzem, edzőnek lenni az egyik legjobb dolog a világon.
- Könnyen beszél. Az első helyen állnak a bajnokságban.
- Ez igaz, de nem ezért mondom mindezt. Valószínűleg előbb-utóbb én is megtapasztalom az edzői pálya árnyoldalait, de egyelőre erről szó sincsen. Rákospalotán élmény dolgozni. Szabó György és Hornyák Béla személyében remek segítőim vannak, ráadásul a játékosaim is elfogadják a módszereimet, megértették, hogy egy célért dolgozunk, és én csak jót akarok nekik.
- Kemény edző. Láttam már, hogy viselkedik a kispadon. Hatalmas tűz dolgozik önben…
- Nem tagadhatom meg önmagamat. Játékosként is így ismertek a szurkolók, ez pedig azért van, mert világéletemben maximalista voltam. A győzelemben hiszek, semmi másban.
- Azt mondta, a játékosok elfogadták a módszereit. Nem félnek öntől?
- Nem kell tőlem félni. Azt persze már megtanulták, hogy nem jó nekik, ha felemelem a hangomat. Erről a pályánkhoz közeli benzinkutasok tudnának sokat mesélni. Edzés után, ha megyek tankolni, mindig megkérdezik, hogy éppen mi volt a bajom a labdarúgóimmal, mert odáig hallatszik a hangom… Ettől függetlenül a csapat tagjai megadják a kellő tiszteletet, mert - és ezt is említettem - elfogadták a módszereimet, tudják, mit várok tőlük a pályán. Teljesen korrekt a viszonyom a játékosaimmal, de én nap mint nap el is mondom nekik, hogy jó hangulat nélkül nem lehet eredményt elérni. Szóval, nemcsak, hogy szeretném, de el is várom tőlük, hogy vidámak legyenek. Ám ne értsen félre: ez nem mehet a fegyelem rovására. Mert bizony a legfontosabb a fegyelem, az őszinteség, a becsület. Hozzám senki ne jöjjön olyan kamu dumával, hogy fáj a térde, és ezért nem tud edzeni, holott bűzlik az alkoholtól, és lerí róla, hogy előző este hullarészegre itta magát… Mondja meg, hogy berúgott, és kész, azzal el van intézve. Ha őszinték a játékosok, nem kell tőlem félniük.
- Megtartja a három lépés távolságot?
- Még szép. Egyikükkel sem haverkodom, mert nem ez a dolgom, de természetesen mindent meg lehet velem beszélni.
- El sem merem képzelni, mi lenne azzal a labdarúgóval, aki nem állna be a sorba Urbán Flórián edzésein…
- Korábban is mondtam már: ez csapatjáték. Nekem nincs szükségem önmagukat sztárnak kikiáltott alibifutballistákra, nem tűröm az egyénieskedést, és ha kiszúrom az ilyesmit, azt "irtom". A magyar labdarúgásban sajnos túl sok az ilyen karakterű játékos. Ôk nem is viszik majd semmire. Meg is érdemlik a sorsukat…

"Soha nem szeretnék letört, búslakodó futballistákat látni az öltözőben, mert az nem vezet sehová, rosszkedvűen nem lehet semmit elérni" - Urbán Flórián a sikercsapat hangulatáról