Török Károly a futsal-vb-n

B. N. Z.B. N. Z.
2004.11.22. 21:16
Címkék
A 38 esztendős Török Károly a futsal Európa-bajnoki, illetve Bajnokok Ligája-döntő levezetése után meghívást kapott a futsal-világbajnokságra. Az eseményt Tajvan fővárosában, Tajpeiben rendezik, s a csatározások december 6-ig tartanak. "A futsal-vb-n tizenhat válogatott vesz részt, és öt Európából érkezik - mondta Török Károly. - Ezzel párhuzamosan a kontinensről öt játékvezető kapott meghívást, és az a kitüntetés ért, hogy bekerülhettem az elitbírók mezőnyébe. A mérkőzéseket nyolc-, illetve tizennyolcezres fedett stadionban vívják."Török Károly az elmúlt három hétben már nem vállalt mérkőzést a magyar bajnokságban, hanem intenzíven készült a vb-re az egykori játékvezető, Stamler Péter, illetve Vágner László korábbi FIFA-bíró programja alapján. "Hosszú utat jártam be, mire elértem azt, hogy kijuthattam a világbajnokságra. Most a futsalban a csúcsra értem, és szeretném élvezni, hogy ott vagyok. Sokan kérdezik, hogy a nagypályán csak NB II-es játékvezető vagyok, és szeretnék-e feljebb jutni. Nos, az élvonalba - amelyről korábban valóban álmodoztam - már nem vágyom, de a másodosztályú tagságra, úgy érzem, alkalmas lennék" - tette hozzá a kispályás FIFA-játékvezető.
Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: a Milan ellen játszik a Ferencváros az Európa-ligában

Minden más foci
4 órája

Nagy Ádám: Többre vágyunk szép emléknél; Aldo Dolcetti: Ne zavarjon meg senkit a San Siro csillogása!

E-újság
4 órája

Lefelé a lejtőn – Malonyai Péter jegyzete

Jégkorong
4 órája

Nagypapa, lassíts! – Borbola Bence publicisztikája

Atlétika
4 órája

Győzött, így élre állt az Újpest a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
4 órája

Nézze meg a Fenerbahce–Liverpool BL-meccs videós összefoglalóját!

Bajnokok Ligája
5 órája

Megszenvedett a Slaviával az Arsenal, otthon fordított a Viking, Eindhovenben nyert a Bruges

Bajnokok Ligája
5 órája

Haaland egyszer került Orbán mögé – győztes gól lett belőle

Bajnokok Ligája
5 órája