Következik a pontlevonás

Z. A.Z. A.
2004.11.29. 22:16
Címkék
Amint arról az elmúlt héten beszámoltunk, az MTK Budapest még az elmúlt évről tartozik a korábbi edzőjének, Egervári Sándornak.
A kék-fehéreknek az elmúlt bajnoki évben komoly anyagi problémáik akadtak, emiatt a játékosok meg a szakvezetők hosszú időn keresztül nem jutottak a pénzükhöz. Idővel a kft. elöljárói majd mindenkivel rendezték a tartozásukat, de a csapatot kétszer is bajnoki címig vezető Egervári Sándor nem kapta meg a pénzét. A szakember hosszú időn keresztül türelemmel várt, majd a Magyar Labdarúgóligához fordult panaszával. Az illetékes bizottság a trénernek adott igazat, majd miután az MTK megfellebbezte a döntést, a másodfokú bizottság is helybenhagyta a határozatot. Október 30-a óta fordulónként pénzbüntetéssel sújtották a kék-fehér egyletet, amely számára a hét végi forduló volt az utolsó határidő, amikor fizetnie kellett Egervári Sándornak, ellenkező esetben ugyanis fordulónként egy pontot vonnak le a csapattól.
"Tulajdonképpen az egész tavaszt ingyen dolgoztam végig az MTK-nál, így joggal mondhatom, hogy sokáig türelmes voltam a klubbal - mondta hétfő este Egervári Sándor. - Először azt mondták a kft. vezetői, hogy majd a bajnokság után, júniusban rendezik a tartozásukat, aztán ez a határidő is módosult, és akkor már Torghelle Sándor eladásából befolyt összegből kívánták rendezni a tartozásukat. Ám ez a mai napig nem történt meg, így most már naivitás lenne részemről a további bizalom."
A szakember tehát nem jutott a jussához, így borítékolható, hogy a keddi versenybizottsági ülésen nem születik más döntés, mint hogy az MTK-tól megkezdik levonni a pontokat…
Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
6 órája

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
6 órája

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
6 órája

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
6 órája

Marco Rossi: Két éve nem áll mellénk a szerencse

Magyar válogatott
6 órája

Itt az ukránok győztes gólja és a meccsvégi balhé – videók

Magyar válogatott
7 órája

Tóth Balázs volt a magyar válogatott legjobbja – NS-értékelés

Magyar válogatott
7 órája

Tóth Balázs: Semmit sem ért a védésem, mert amellett egy helyzetük volt, azt kihasználták

Magyar válogatott
8 órája