Tamási ma már az asztalra csapna

BENKŐ GÁBORBENKŐ GÁBOR
2004.12.06. 21:41
Címkék
Az Arany Ászok Liga hatodik fordulója után a Vasas vezetői közös megegyezéssel bontottak szerződést a csapat vezetőedzőjével, az angyalföldieket csaknem másfél évig irányító Tamási Zsolttal. A piros-kékek ezt megelőzően Pápán szenvedtek vereséget, ami azt jelentette, hogy az addig lejátszott mérkőzéseken négy pontot gyűjtött az újonc. Tamási Zsolttól a 14. helyen vette át a csapat irányítását Egervári Sándor, akinek az irányításával az ősz végére a 11. helyig kapaszkodott a Vasas.
- Szeptemberben távozott a Fáy utcából. Felteszem, ennyi idő alatt sikerült önmagában tisztáznia az akkori történéseket.
- Mostanra megnyugodtam, kialakult az új életritmusom, és az is igaz, hogy manapság már sok mindent másként látok, mint annak idején - mondta Tamási Zsolt, aki az élvonalba és a Magyar Kupa legjobb négy csapata közé juttatta a Vasast.
- Nem unatkozik munka nélkül?
- Szó sincs arról, hogy ne tudnám magam elfoglalni. Mivel másfél évig nem laktam Győrben, sok mindent elhanyagoltam az otthoni dolgaimból, és ezeket most igyekszem pótolni. Többet lehetek a családtagjaimmal is, akikre ugyancsak kevesebb időm jutott az utóbbi időszakban.
- De a kispad azért hiányzik…
- Ez igaz. Ha kapok ajánlatot, értelmes feladatot, akkor ismét belevágok. De nem vagyok az a tréner, aki keresi-kutatja a lehetőségeket, és megpróbálja "eladni" magát. Általában eddig is a feladat talált meg engem.
- Mint Győrött és később a Vasasnál is…
- Így van, de ha már ez szóba került: érdekesen hasonló körülmények között távoztam az ETO-tól és Angyalföldről is…

Tamási Zsolt több bizalmat remélt (Fotó: Németh Ferenc)
Tamási Zsolt több bizalmat remélt (Fotó: Németh Ferenc)
Tamási Zsolt több bizalmat remélt (Fotó: Németh Ferenc)
- Mire céloz?
- Nem szeretnék a részletekbe belemenni. Egy biztos: mindkét helyen engem igazolt az élet. Igenis reálisan láttam a csapatok helyzetét, egyik együttesnél sem tévedtem, amikor azt hangoztattam, lehetetlen feladatot tűztek ki elém a vezetők.
- Felmenti magát a felelősség alól?
- Nem, hiszen azzal is tisztában vagyok, mit rontottam el a Vasasnál. Talán többször és keményebben kellett volna az asztalra csapnom, egyik-másik játékossal szigorúbb lehettem volna. Ezzel együtt joggal várhattam volna több bizalmat a szurkolóktól és a vezetőktől. De nehogy félreértsenek: a történtek ellenére szép emlékek kötnek a Fáy utcához.
- Mi a véleménye a Vasasról?
- Már nem én vagyok a vezetőedző, ezért nem minősítem a csapatot. Távozásom óta csak egyetlen alkalommal, Győrben láttam a Vasast játszani, abból a meccsből pedig nem lehet sok következtetést levonni.


Szavazás

Minek köszönheti a Debrecen bajnoki címét?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

Anglia először tér vissza az Azték Stadionba Maradona 1986-os duplája óta – videó

Foci vb 2026
10 perce

Kecskeméti érkezők, barcikai távozók – Szerbiába igazolt a csatár

Labdarúgó NB II
20 perce

Diego Maradona „megőrült”, Brazília meg örült – vb-videók

Minden más foci
27 perce

Gulácsiék a Mönchengladbach ellen kezdik a Bundesliga-idényt

Német labdarúgás
42 perce

Van, aki jobban hasonlít Erling Haalandra, mint Erling Haaland – a testvére az

Foci vb 2026
54 perce

Schmidt Gábor: Van erő a sportágunkban

Kajak-kenu
55 perce

Ilyen üzenetre nem számíthatott Haaland...

Foci vb 2026
1 órája

A Liverpool FC megemlékezett Szoboszlai Dominik szerződtetéséről

Légiósok
1 órája
Ezek is érdekelhetik