Minden pénzt megér ez a fantasztikus foci

2004.12.12. 21:07
Címkék
Az Újpest vezetőedzője az angol sztárcsapat, az Arsenal vendége, és ellátogatott az Ipswich Town együtteséhez is. Mészöly Géza lapunknak feljegyzéseket készít tapasztalatairól, és naplójába önök is beleolvashatnak. A program tegnap érkezett az egyik csúcspontjához, hiszen a szakember a helyszínen nézte végig az Arsenal-Chelsea szuperrangadót.
"Ragyogó körülmények, remekül felkészített labdarúgók, rövid, pörgős és mégis tartalmas edzések - tömören így foglalható össze az elmúlt néhány nap élményanyaga. Miután a futballedző szemével figyelem mindazt, ami Angliában történik, így elmondhatom, hogy káprázatos mindaz, ami erre a sportágra jellemző a szigetországban. Jó játékosnak lenni, csakúgy, mint edzőnek, és bizony itt még a szurkolók is fejedelmi kényeztetésben részesülnek. Amint arról már beszámoltam: a hét utolsó napját már az Arsenal vendégeiként tölthettük el, de néhány gondolat erejéig azért még visszatérnék az Ipswichnél eltöltött napokra. A második vonalban szereplő együttes menedzserétől, Joe Royle-tól megkaptam azt az anyagot, amelyet ő készített el az angol pro-licences tanfolyamra. Csak a rend kedvéért említem, hogy a Manchester Unitednél járt tanulmányúton és Alex Fergusontól leshette el az edzői szakmát. Az, hogy átadta nekem ezt az írást, bizonyítja, igen nyitottan, és kedvesen fogadtak minket az együttesnél. És hogy ez nem üres szólam, arra bizonyíték, hogy a Queens Park Rangers elleni bajnoki mérkőzés előtt még az edzői értekezleten is ott lehettünk, úgy éreztük, mintha a szakmai csapat tagjai lettünk volna. Sokat tanultam a klubnál, és néhány részletet majd én is hasznosítani akarok az újpesti munkám során. Gondolok itt a regenerálásra, az úszó- és a frissítő edzésekre. Persze azt is érdemes lenne ellesni, ahogy az angol futballisták maximális koncentrációval készülnek… Aztán eljött a londoni rangadó napja, ahogy itt nevezik, a fantasztikus vasárnap. Ahogy sétáltunk a városban, már délben találkozhattunk az Arsenal és a Chelsea beöltözött szurkolóival, akik teljesen békésen megvoltak egymás mellett. Ez a bajnoki itt családi program: órákkal a kezdés előtt elindulnak a szülők és a gyerekek a stadion felé, ott aztán megebédelnek, elbeszélgetnek és időben megpróbálnak bejutni a stadionba. Ez itt nem könnyű, mert a szigorú biztonsági intézkedések miatt percekbe telik, míg valaki bejut a mérkőzésre, de itt az a lényeg, hogy rend legyen a pályán, senki sem türelmetlen a motozások miatt. Az pedig egyértelműen bebizonyosodott, hogy erre a mérkőzésre érdemes várni. Fantasztikus bajnoki volt, Anglia két legjobb csapata találkozott egymással, és tényleg minden pénzt megér az, hogy az ember az életében egyszer legalább élőben láthasson egy ilyen összecsapást. Különösen az első félidő volt kiemelkedő, de a másodikra sem lehetett panasz. Útitársam, ifjabb Laczkó Mihály az Arsenalra fogadott, én pedig a Chelsea-re tettem, így aztán egyikünk sem nyert, csak egy hatalmas élménnyel lettünk gazdagabbak. Azt megállapíthattuk, hogy itt egészen másképp játsszák a labdarúgást, mint nálunk. Sajnos, úgy tűnik, hogy az Újpest fiatal csatára, Feczesin Róbert egyelőre nem próbálhatja ki magát az Arsenalban, így aztán a mi fogadtatásunk sem volt olyan szívélyes, mint amilyenre számíthattunk az előzetes hírek alapján - de ettől az élmény még élmény marad, a részletekről pedig még lesz módom beszámolni."
Legfrissebb hírek

Bunting nyerte meg a darts PL alapszakaszának utolsó állomását

Egyéb egyéni
44 perce

Borbély Balázs: Szavakkal szinte leírhatatlan, milyen megtisztelő bajnoknak lenni az ETO-val; Szűcs Tamás: Sergio Navarro volt a legjobb edzőm

E-újság
1 órája

Jelen- és jövőkép – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
1 órája

Pénteki sportműsor: a németekkel játszunk a jégkorong-vb-n

Minden más foci
1 órája

Rekord: 274-en mászták meg a Mount Everestet egy nap alatt

Egyéb egyéni
2 órája

Bundesliga: hiába a Wolfsburg-fölény, nem esett gól az osztályozó első meccsén

Német labdarúgás
2 órája

Lőw Zsolt a BL-döntőről: 51:49 arányban a Paris Saint-Germaint tartom esélyesebbnek

Bajnokok Ligája
2 órája

Ciprus ellen győzött férfi röplabda-válogatottunk Fonyódon

Röplabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik