Osztoznának a pénzdíjon

S. T. J.S. T. J.
2004.12.17. 20:47
Címkék
Kutasi Róbert, a REAC klubigazgatója tudja, hogy az Artmedia Bratislavával már megszületett a megállapodás, de a másik két külföldi csapat helyére be lehetne sorolni az NB I B képviselőit.
Egy nappal az Arany Ászok terembajnokság sorsolása után változhat a torna szereplőinek névsora. Mint arról tegnapi számunkban olvashattak, Kutasi Róbert, a REAC klubigazgatója, aki egyben a Magyar Labdarúgóliga (MLL) elnökségének és az NB I B-s klubtanácsnak is tagja, felháborodottan vette tudomásul, hogy a korábbi megállapodások ellenére az élvonalbeli együttesek mellé a második vonal dobogósai, a REAC, a Tatabánya és a Vác helyett három külföldi együttest hívtak meg a rendezők. A sikeres rendezvény főszervezője, Erdős László még csütörtökön felvette a kapcsolatot Kutasi Róberttel, és felajánlotta, hogy a kiszemelt ukrán együttes helyére lépjenek be a rákospalotaiak."Forgács József klubtulajdonossal köszönettel, de visszautasítottuk az ajánlatot, hiszen én nem a saját csapatom, hanem az NB I B érdekében szólaltam föl - mondta Kutasi Róbert. - Mivel az Artmedia Bratislavával már megszületett a megállapodás, a szlovákok biztosan jönnek, a másik két külföldi helyére viszont be lehetne sorolni az NB I B képviselőit. Mégpedig olymódon, hogy elindítanánk a Kelet és a Nyugat válogatottját. Így senki érdeke nem sérülne, és érvényt szereznénk a ligaelnökség meg az NB I B-s klubtanács azon határozatának is, miszerint az élvonal mellett a másodosztály jelenlegi dobogósai induljanak az Arany Ászok terembajnokságon. S ha e két válogatottunk pénzdíjat nyerne a tizennyolc millió forint összdíjazású tornán, az összeget természetesen egyenlően osztanánk el a második vonal tizennégy szereplője között. Erdős Lászlóval kitűnő a kapcsolatunk, biztos vagyok benne, hogy napokon belül egyezség születik."
Legfrissebb hírek

Más idők, más módi – Szűcs Miklós jegyzete

Magyar válogatott
1 perce

Európai kézilabdaligák: nyolc magyar gól a francia élvonalban

Kézilabda
8 perce

Tóth Balázs: Semmit sem ért a védésem, mert amellett egy helyzetük volt, azt kihasználták

Magyar válogatott
21 perce

Mbappé győztes gólt szerzett, majd megsérült Zidane bemutatkozó mérkőzésén

Minden más foci
29 perce

Pátkai Máté: A saját szögletzászlónknál elvégzett bedobásnál is Szoboszlai Dominikot kerestük

Magyar válogatott
38 perce

Schäfer úszósapkában, csodálatos molinó a szurkolóktól – galéria

Magyar válogatott
44 perce

Női vízilabda ob I: a Ferencváros kilenc góllal verte meg a Szegedet

Vízilabda
52 perce

Nagy Kristóf bravúrjaival ferencvárosi győzelem az újonc ellen az osztrák hokiligában

Jégkorong
1 órája