Kezdődik az orvosper

2005.01.08. 22:24
Címkék
Noha korábban arról lehetett hallani, hogy Győrött bizonyos ki nem fizetett pénzek miatt az idén elmarad a csapat felkészülését bevezető szokásos orvosi vizsgálat, január 6-án Zselló Ferenc doktor (aki még szerződésben áll az ETO FC-vel) mégis elvégezte a játékosokon ilyenkor kötelezően előírt teszteket. Mindeközben viszont - megnövekedett feladataira hivatkozva - távozni kíván a klubtól a csapat másik orvosa, dr. Marafkó Csaba. Amennyiben valóban távozik a zöld-fehérektől, akkor a nyár óta ő lesz a második orvos, aki elhagyja a Győrt. Néhány hónapja dr. Milanovich Gábor azért mondott fel korábbi munkaadójánál, és azért perelte be a Győrt, mert a klub több havi bérrel tartozik neki."Sem a májusi, sem a júniusi béremet nem kaptam meg, ezért ügyvédi felszólítást is küldtünk a klubnak, de hiába - mondta dr. Milanovich Gábor. - Ezért fordultam a Magyar Labdarúgóliga elnökéhez, de sajnos írásbeli beadványomat az elnök úr még válaszra sem méltatta. Mivel más megoldást nem láttam, pert indítottam a klub ellen, amelyet január tizenhetedikén tárgyal a városi bíróság. Amikor erről az ETO vezetői tudomást szereztek, azzal az indokkal, hogy én nem végeztem el a szerződésben vállalt feladatomat, ellenpert indítottak, és azt kérték, hogy a bíróság nyolcszázötvenezer forint nem vagyoni kár megtérítésére kötelezzen. Tudomásom szerint ezt is január tizenhetedikén tárgyalja majd a bíróság." Érdekes helyzet… Mondhatnánk, a történet éppen illeszkedik a magyar futball furcsaságokkal telített világába. Mindenesetre természetesen megkerestük a győriek ügyvezető igazgatóját, Klement Tibort."Orvosaink közül doktor Zselló Ferenccel nincs semmi probléma, becsülettel teszi a dolgát, így elvégezte a felkészülés előtti szükséges vizsgálatokat is - fogalmazott Klement Tibor. - Doktor Marafkó Csaba viszont közölte velünk, hogy miután minden hónapban egy hetet Angliában dolgozik, a szerződésében vállalt kötelezettségeinek nem tud teljes egészében eleget tenni, ezért napokon belül leülünk vele tárgyalni a kialakult helyzetről, és a megállapodás esetleges módosításáról. Ami pedig doktor Milanovich Gábor ügyét illeti: a tőlünk a nyáron távozó orvos olyan munkákról szóló számlákat nyújtott be, amit nem végzett el, és ezért ezek kifizetését megtagadtuk. Ugyanakkor a szerződésében vállalt feladatait nem végezte el, és ezért ellenpert indítottunk a doktor ellen.
Legfrissebb hírek

Kerny Zoltán: A szellemi megterheléshez elengedhetetlen a jó fizikai állapot is

Egyéb egyéni
1 perce

Lelátót neveznek el a Manchester City stadionjában Pep Guardioláról

Angol labdarúgás
6 perce

Lukács Tamás indulhat a MotoGP Magyar Nagydíj betétfutamán

Egyéb autó-motor
17 perce

Kevés válogatott gól, először a vb-n törökországi légiós – a Kicker kielemezte a német világbajnoki keretet

Foci vb 2026
38 perce

Alekszandar Pesics távozik a Ferencvárostól – hivatalos

Labdarúgó NB I
42 perce

A DVTK szerette volna, ha marad, Sajbán Máté mégis elhagyja a klubot

Labdarúgó NB II
55 perce

Pep Guardiola távozik a Manchester City menedzseri posztjáról – hivatalos

Angol labdarúgás
1 órája

Szilassy Zoltán: Szervezett és erős csapat a német

Jégkorong
1 órája
Ezek is érdekelhetik