Zalaegerszeg: Torma Gábor érkezett

2005.02.03. 21:21
Címkék
Ha papíron még nem is, de szóban már elkötelezte magát Torma Gábor a ZTE-hez. Az rt. vezetői nem gondolkodtak sokat az időközben a Vasasba szerződő Waltner Róbert pótlásán, így Gellei Imre tavasszal is egy gólerős támadóra számíthat. A korábban a válogatottban is szereplő 28 éves támadó 2005. december 31-ig lesz a jelenleg az Arany Ászok Liga harmadik helyén álló együttes futballistája. Torma Gábor elmondta, számára csupán az furcsa, hogy amíg külföldön kitűnően előkészített edzőpályákon végezhették a tréningeket, addig az itthoni viszonyokra ez a legkevésbé sem mondható el. A magyar élvonalban most bemutatkozó játékos sokáig Belgiumban, majd Hollandiában légióskodott, legutóbb pedig Cipruson, az AEL Limasszolban szerepelt. Legjobb idényét az 1997-98-as évadban produkálta, akkor a Cercle Brugge színeiben 33 mérkőzésen 18 gólt szerzett, amivel a belga góllövőlista második helyén végzett.
Legfrissebb hírek

Vívás: négy női kardozónk a 64 között a limai világkupaversenyen

Egyéb egyéni
45 perce

NHL: óriásit hajrázott a Vegas, már kettővel vezet a nyugati döntőben

Amerikai sportok
53 perce

NBA: extra segítség jött a padról, az Oklahoma idegenben megverte a Spurst

Amerikai sportok
1 órája

Tökéletes salakidény előtt áll Jannik Sinner

Tenisz
1 órája

Szombati sportműsor: Svájc–Magyarország a hoki-vb-n, FTC–Honvéd döntő a vízilabda ob I-ben

Minden más foci
7 órája

Osztályzataink alapján az idény legjobbja: Szappanos Péter; Warren Zaire-Emery: Motiváltan futballozunk Budapesten!

E-újság
8 órája

Russell megállította Antonellit Montrealban – a Mercedesé az első sor a sprintidőmérőn

F1
8 órája

Negyeddöntőben a finnek, továbbra is pont nélkül a brit válogatott a jégkorong-vb-n

Jégkorong
9 órája
Ezek is érdekelhetik