Kék-fehér boldogság és bánat

Magyar szinten két jó csapat adott is volt a másfél órán át tartó szórakozáshoz: az egyik öltözőben az őszi szezont a harmadik helyen záró (azóta a hatodikra visszaeső ZTE), a vendégek számára fenntartott helyiségben pedig a pókember módjára egyre feljebb-feljebb kapaszkodó MTK készülődött. A házigazdák mindeközben nem titkolták, noha szaggatott vonal egy sem akadt, a pályán előzni akarnak.

Mivel a kezdés előtt kétpontnyi differencia volt a két együttes között, könnyen ki lehetett számolni, ha nyernek, máris lekörözik fővárosi vetélytársukat. Nem csoda, hogy még fel sem harsant az első sípszó, már zúgott a "Hajrá, kék-fehérek!" - más kérdés, hogy ez a rigmus a Zalaegerszeghez hasonló színeket viselő MTK-t is komoly erőbedobásra késztethette…

Mivel manapság már-már országos vita bontakozik ki a magyar labdarúgók hozzáállása kapcsán, e helyütt érdemes leszögezni: a résztvevők lelkesedésével az égvilágon semmi probléma nem akadt. Érdekes volt megfigyelni, hogy amíg a látogatók részéről főként a fiatalok iparkodtak, addig a ZTE-játékosok közül az öreg motorosnak számító Sebők József érdemelt volna szorgalomból jelest. Apropó motor: az első négy fordulóban mindösszesen egy, az azt követő kettőben viszont négy pontot gyűjtő egerszegiek mestere, Gellei Imre nem látta azonnal rózsaszínben a jövőt a Diósgyőr legyűrése és a fehérvári döntetlen után - legalábbis erre utalt, hogy felvezetés gyanánt azt találta mondani: "Most még csak berregünk, majd ha legyőzzük az MTK-t, akkor jelenthetem ki, hogy beindultunk."

Nos, "a beindulás" az első felvonásban váratott magára. Hiába a fentebb említett dicséretes nekibuzdulás, helyzeteket nemigen jegyezhettünk fel sem itt, sem ott. Gólok helyett így olyan megmozdulásoknak tapsolhatott a publikum, minthogy Kocsárdi Gergely a fején táncoltatta meg a labdát, és hogy Ábrahám Attila kezezés miatt érvénytelennek nyilvánította Welton Silva találatát.

Aztán eljött az a pillanat, amikor nem győztük számolni a gólokat, a ZTE futballistái jobbal, ballal, sőt, még fejjel is betaláltak a kapuba. A közönség ovációját kiváltó történethez hozzátartozik: az eredményjelző továbbra is 0-0-t mutatott, ugyanis a szünetben bemutatót tartó zalaegerszegi srácok zörgették meg jó néhányszor a hálót.

A kicsik példáján felbuzdulva a nagyok próbálkoztak hasonló produkcióval a folytatásban, ami azzal járt, hogy feljavult a találkozó színvonala. Különösen Selei András beállása tett jót a hazaiaknak, az ifjú középpályás időnként úgy meghúzta a bal szárnyat, mint ló a szekeret. Ha az első csere bejött, a másodikat is érdemes megkockáztatni, gondolhatta Gellei Imre, és lehetőséget adott Radu Sabonak is. S tessék: a román légiós percek múltán ziccerbe került, ám a happy and, vagy mondjuk inkább úgy, a sikeres befejezés elmaradt…

Természetesen Garami József is reagált az egerszegi fölényre. A hátsó sort Elek Norbert bevetésével kívánta stabilizálni, miközben Illés Béla beküldésével azt is jelezte: jó az egy pont, de a három még jobb lenne… Számítása kis híján már a rendes játékidőben bevált: kétszer is Welton Silva lábában volt a győztes találat. Akkor még ott maradt, azonban a ráadásban már nem: a 92. percben Hrepka Ádám "bevitte" a mindent eldöntő gólt.

A lefújás pillanatában két dolgot állapíthattunk meg. Egy: viszonylag jó meccset láttunk. Kettő: a végén örülhettek a kék-fehérek - no és bánkódhattak is…

---- P ---- &