Már a második a Szombathely

B. N. Z.B. N. Z.
Vágólapra másolva!
2005.04.18. 22:03
Címkék
A válogatott Szlovákia elleni barátságos mérkőzései miatt nem rendeztek fordulót a női NB I-ben. Így az őszről elhalasztott Miskolc-Szombathely összecsapást pótolhatták az érintettek.
A sereghajtó és pont nélkül álló Miskolc ellen nem volt nehéz dolguk a Vas megyeieknek. A házigazdák egy félidőn keresztül sikerrel verték vissza a szombathelyiek próbálkozásait, majd a második játékrészben érvényesült a papírforma, és az előző bajnok végül könnyed sikert aratott. A 14. fordulóból előrehozott derbire került sor Debrecenben. A László Kórház látogatott a cívisvárosba, ahol egyértelműen esélyes volt a három pontra, ám meglepetésre elmaradt a zöld-fehér siker. A 15. percben Buj Emese szabadrúgás-találatára Péter Vanda válaszolt a 60. percben, így 1-1-gyel zárult a találkozó. Ezzel a váratlan pontvesztésével a csepeliek helyet cseréltek a táblázaton a Szombathellyel és lépéshátrányba kerültek az aranyéremért vívott csatározásban.11. forduló
Miskolci VSC-Doka-W.H. Consulting-Viktória 0-3 (0-0)
Miskolc, 100 néző. V: Németh E. MISKOLC: Mészáros - Bögös, Ferencsik, Bakos, Szegeczki - Nagy G., Kovács Alíz, Magda - Váradi, Szőke Zs., Kiss T. Edző: Dálnoki Miklós. SZOMBATHELY: Szvorda - Kovács E., Szanyi, Tóth E., Bauer (Pintér) - Szekér, Horváth N., Görög, Tálosi - Fenyvesi, Tájmel (Tóth A.). Edző: Kassai Mónika. G: Szekér, Pintér, Fenyvesi. Jó: Ferencsik, Bögös, ill. Szekér, Görög, Szanyi

14. forduló
Debreceni VSC-Saturnus-László-Kawasaki 1-1 (0-1)
Debrecen, 300 néző. V: Bendik. DEBRECEN: Luczi - Fodor Á. (Gál M.), Fekete J., Béres, Brunda - Sallai, Póczos, Péter, Radics - Lukácsi, Bornemissza (Nyakacska). Edző: Tányér Zoltán. LÁSZLÓ KÓRHÁZ: Sipos - Barna, Berkesi, Buj (Poócs), Dörömbözi R. - Schumi M., Smuczer, Szabó Sz. (Dörömbözi Cs.), Belső - Fogl (Tasnádi), Fekete N. Edző: Fenyő Ottó. G: Péter, ill. Buj. Jó: Luczi, Póczos, Brunda, ill. Smuczer, Fekete N., Barna
Az állás: 1. MTK Budapest 29 (36-7), 2. Viktória-Szombathely 27 (27-12), 3. László Kórház-Saturnus-Kawasaki-Duna 26 (31-18), 4. 1. FC Femina ’93 23 (50-17), 5. Debreceni VSC 10 (16-50), 6. Miskolci VSC-Doka 0 (6-62)

A góllövőlista élmezőnye: 19: Pádár (Femina), 17: Sümegi (Femina), 10: Fogl (László Kórház), 9: Fenyvesi (Szombathely), 8: Várkonyi (MTK), 7: Dörömbözi Cs. (László Kórház), 6: Belső (László Kórház), Czuder (MTK), 5: Szőke É. (DVSC), Paraoánu (Femina), Buj (László Kórház), Garadnai (Miskolc), Jakabfi, Méry (MTK), Szekér (Szombathely), 4: Radics (DVSC), Gál T., Nikandish K. (MTK), Görög, Tájmel (Szombathely), 3: Sebestyén (Femina), Smuczer (László Kórház), 2: Brunda, Péter (DVSC), Benkő, Gáspár (Femina), Pintér, Tóth G. (Szombathely)
Legfrissebb hírek

Légióskörkép: Szoboszlai asszisztot adott, másik négy magyar játékos gólt szerzett – videók

Légiósok
36 perce

Jégkorong: jól hangoltak a vb-re az U18-as lányok hazai pályán

Utánpótlássport
40 perce

Scserbakova megkapja a 2022-es műkorcsolya Eb aranyérmét

Egyéb egyéni
59 perce

Menesztette spanyol edzőjét az Alba Fehérvár

Kosárlabda
1 órája

A Sassuolo elleni blama volt az utolsó csepp a pohárban, elbocsátotta edzőjét az Atalanta

Olasz labdarúgás
1 órája

Az eddigi legjobb magyar vb-szereplés: hetedik hely kerékpárlabdában

Egyéb csapat
2 órája

MOB: január 24-én lesz a közgyűlés

Egyéb egyéni
2 órája

Stollár Fanny: Túlteljesítettem az idei célokat

Tenisz
2 órája
Ezek is érdekelhetik