Diósgyőr: szombattól pontlevonás, ha nem fizetnek Kiprichnek

Vágólapra másolva!
2005.05.11. 17:48
Címkék
A Magyar Labdarúgó-szövetség fellebbviteli bizottsága jóváhagyta a Magyar Labdarúgóliga (MLL) március 22-i határozatát arról, hogy a Diósgyőr élvonalbeli együttesét működtető Siófok FC Kft. megszegte a Kiprich Józseffel kötött szerződését, mert nem fizette ki a csapat korábbi vezetőedzőjének novemberi és decemberi vállalkozói díját. Az MLL akkori döntésével 1,2 millió forint pénzbüntetést szabott ki a kft.-re.

Kuti Istvánnak, a klub tulajdonosának szombatig van ideje arra, hogy kifizesse Kiprich juttatását az említett két hónapra, különben a Magyar Labdarúgóliga fordulónként egy pontot von le a Diósgyőrtől. Az 1,2 millió forintos bírságot ettől függetlenül is meg kell fizetnie a Siófok FC Kft.-nek, és ezt a pénzt az MLL saját bevételként megtartja.

"Nem kételkedem abban, hogy ilyen tartalmú határozat született, azonban sem hozzám, sem a klubhoz eddig még nem érkezett meg ennek az írásba foglalt változata - idézi a Borsod Online internetes portál Kuti Istvánt. - De ideérhet még csütörtökön, hogy legalább egy napunk legyen arra, hogy a határozatban foglaltakat teljesítsük. Mielőtt fizetnénk, azért a papírokat még át fogom nézetni az ügyvédemmel…"

A lap megkérdezte Kuti Istvántól, hogy Diósgyőrből is továbbköltözteti-e a csapatát a következő szezonban. Erre az üzletember a következő választ adta.

"Leginkább azt tudom elképzelni, hogy ez a csapat a következő szezonban is Diósgyőrben üzemel, működik, de szükség van olyan feltételek megteremtésére, amelyek ezt elősegítik. Nekem nincs arra tartalékom, hogy azokat az űröket betömjem, amelyek az egyik városvezető által a szezon előtt hangoztatott vállalások elmaradása miatt keletkeztek. Gondolok itt arra, hogy az éves támogatás 60 millió forint helyett csak 48 millió lett, mert 12 milliót inkább a MISI-nek adtak, és hogy a nagy támogató, ha úgy tetszik főszponzor felbukkanása még mindig várat magára."
Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: Eb-döntőt vív a magyar női vízilabda-válogatott

Minden más foci
4 órája

A téli olimpia teljes programja; Redzic Damir Szoboszlai nyomdokain a Bundesligába?

E-újság
4 órája

Téli rege – Pucz Péter publicisztikája

Téli olimpia 2026
4 órája

Könnyek – Somogyi Zsolt jegyzete

Minden más foci
4 órája

Hanusz Egon két góllal tért vissza Rennes-be – kézilabdakörkép

Kézilabda
5 órája

Endrick egyelőre remek fogás: bombája megalapozta a Lyon továbbjutását a Francia Kupában

Francia labdarúgás
5 órája

Umar Sadiq két kapura játszott, a Williams fivérek a négy közé juttatták a Bilbaót a Király-kupában

Spanyol labdarúgás
5 órája

Nehezen, de az Inter legyőzte a Torinót, és bejutott az Olasz Kupa elődöntőjébe

Olasz labdarúgás
5 órája
Ezek is érdekelhetik