Intertotó-kupa: másik grúz csapat lesz a Pápa ellenfele

Vágólapra másolva!
2005.06.08. 12:19
Címkék
Nem vállalta az indulást az UEFA Intertotó-kupában a grúz labdarúgó-bajnokság bronzérmese, a Dinamo Tbiliszi együttese, így a helyi szövetség által felkért FC WIT Georgia csapata lesz a Lombard FC Pápa ellenfele a kupasorozat első fordulójában.

Az általában egyszerűen csak WIT néven emlegetett együttes székhelye Mtskheta városa, amely 15 kilométerre található a fővárostól, Tbiliszitől.

Az idei szezonban a WIT hatodik helyen végzett a grúz élvonalbeli bajnokságban, tavaly viszont bajnoki címet ünnepelhetett.

A párharc első mérkőzését jövő héten Pápán rendezik, utána egy hét múlva Grúziában kerül sor a visszavágóra. A másik magyar résztvevő, a Budapesti Vasas ellenfele a szlovák Dubnica lesz az első körben.
Legfrissebb hírek

Magyar–ukrán parasport együttműködés körvonalazódik Kárpátalján – sajtóhír

Egyéb egyéni
2 perce

Benzema mesterhármassal debütált, miután C. Ronaldo tiltakozott az átigazolása miatt

Minden más foci
2 perce

A Sigma Olomuc Baráth Pétert is benevezte a Konferencialigára

Európa-konferencialiga
36 perce

Manner Balázs: Sohasem vagyok elégedett magammal

Labdarúgó NB I
1 órája

Hayes duplázott az NHL-debütálásán, Stützle és Horvat is fontos gólt szerzett

Amerikai sportok
1 órája

Két magyar is bekerült a női vízilabda Eb álomcsapatába

Vízilabda
1 órája

NBA: Wembanyama parádézott Dallasban, Reaves 35 ponttal vezette győzelemre a Lakerst

Amerikai sportok
1 órája

Gera Dániel: Érdekelt, hogy százezer néző előtt futballozzak

Minden más foci
2 órája
Ezek is érdekelhetik