Telegdi Attila sportolóközpontú elnök akar lenni

– Miért gondolta úgy, hogy változás kell a korcsolyázók világában? 
– Edzőként az UTE kötelékébe tartoztam, voltak válogatott versenyzőim, akikkel sokat beszélgettem, többet, mint amikor a válogatott mellett vagy a szövetségben dolgoztam, pusztán azért, mert erre több lehetőségünk adódott. Ekkor észleltem először igazán, hogy erős hiányosságok vannak a kommunikáció terén – válaszolta Telegdi Attila, a Magyar Országos Korcsolyázószövetség pénteken megválasztott elnöke.

– Már a szövetség és a versenyzők, a szakmai vezetés és a versenyzők között?
– Igen. A kommunikációt kiemelt fontosságúnak tartom, hiszen csak akkor tudunk segíteni a versenyzőknek, ha tudjuk, milyen problémákkal küzdenek. Emellett úgy látom, hogy szigetek alakultak ki, kicsit ziláltan dolgozik mindenki emiatt, és a csoportok közötti átjárhatóság sem feltétlenül megfelelő. Fontos bevonni több döntésbe a sportolókat is, például a válogatás terén.  Azt hallottam, hogy a vidéki klubok kevésbé érzik a szövetségi támogatást, kicsit mintha újra kezdeni nyílni az olló a főváros és a vidék viszonylatában, pedig sok sportoló nem a fővárosból jön. 

– Nem tart attól, hogy mindenki megváltóként tekint majd önre, hallva ezeket a gondolatokat?
– Dehogynem, ez bizony teher a vállamon, de szeretném megértetni mindenkivel, hogy ha sikerül változtatni, az sem fog megtörténni egyik napról a másikra. Viszont ha már foglalkozunk a problémákkal, ha bizottságokat hozunk létre a különböző területeken, ha közösen tesszük ki az asztalra a gondokat és a gondolatokat, akkor talán könnyebben megyünk egy irányba. Mert kicsit azt is érzem, mintha a szövetség eltávolodott volna a sportolóktól és az egyesületektől. Persze, azt is tudom, hogy az eredménycentrikusság sok mindent felülír, de szerintem ez baj, úgy vélem, vissza kellene térni az emberi értékek vonalára. 

– Csakhogy a támogatás az eredmények után jön… 
– Való igaz, ám talán kicsit más szemszögből kellene vizsgálni az egészet. Meggyőződésem, hogy ha a kluboknak adnánk egy lehetőséghalmazt a tekintetben, hogyan tudnának saját lábukra állni például a tömegsport, a korcsolyaoktatás terén, s hagyjuk őket dolgozni, bevételhez jutni ebből, akkor talán kevésbé kopogtatnak a szövetség ajtaján a műhelytámogatásért – ha van saját lábuk, a műhelytámogatás extra bevétel lehet. Jó lenne, ha piaci alapon közelítene mindenki a működéshez, s nem úgy, hogy ha kapunk állami támogatást, élünk, ha nem, akkor befejeztük. Persze, nem felejtjük el, hogy az élsport kiemelt szereppel bír, ám nem szabad elfelejtenünk azt sem, ami az élsporton túl, mellett, alatt van. 

– A megválasztása után rögtön kijelentette, hogy visszafelé semmiképpen sem mutogat, ráadásul el is ismeri az elődje munkáját, mindamellett az utóbbi másfél évtized a magyar korcsolyasport eddigi legsikeresebb időszaka volt – mondhatjuk, hogy nehéz örökséget vesz át, ezek miatt is, és például azért is, mert visszavonult öt válogatott rövid pályás gyorskorcsolyázó?
– Ennek a tizenöt évnek azért én is részese voltam – más-más pozícióban: a válogatott vezetőedzőjeként, aztán szövetségi kapitányként, később sportigazgatóként, de sohasem éltem meg ezt az időszakot úgy, hogy eredménykényszerben vagyunk. És szerintem a korábbi elnök sem. Nem vagyok messiás, senki se higgye, hogy én majd mindent megoldok, az elmúlt másfél évtized eredményeit sem Kósa Lajos hozta egy személyben, hanem a nálunk dolgozó szakemberek és persze a sportolók. Az persze tény, hogy elnök úr biztosította a körülményeket, a feltételrendszert, a szervezeti hátteret. Nem kell túldimenzionálni az elnöki szerepkörömet, mert nem attól lesz hatalmas változás, hogy megjelent Telegdi Attila a színen. Inkább attól, hogy esetleg képes leszek új impulzusokat hozni a rendszerbe – az emberek maradnak, csak szeretném őket másként segíteni. 

– A közgyűlésen az első, immár elnökként elmondott beszédében rövid, közép- és hosszú távú célokról beszélt. A magyar sportszeretők általában olimpiákban gondolkodnak, az mondjuk a középtávba illik bele? Vagy ennyire előre még nem tekint? 
– Szerintem nem lehet szétválasztani őket, teljesen semmiképpen sem. Persze, jelenleg csak közelre tekintünk, ez pedig a pénzügyi stabilitás megteremtését jelenti, hiszen nem titok, hogy szövetségünk csak az első félévre kapta meg a költségvetési támogatást, távolabbra tervezni csak akkor tudunk, ha megvan a fedezetünk a további működésre. A szakmai stábok dolga, hogy megtervezzék a négy évet, a miénk az, hogy ne csupán négy, hanem nyolc, sőt, akár tizenkét esztendőben gondolkozzunk. Ahhoz, hogy később is legyen olimpikonunk, már most dolgozni kell. Egy szövetség esetében szerintem kifejezetten fontos a stratégiai gondolkodás. 

– Ha egyetlen jelzővel kellene válaszolni, mit mondana, milyen elnök szeretne lenni?
– Sportolóközpontú.