MTK: csatár érkezik

Z. A.Z. A.
Vágólapra másolva!
2005.06.18. 20:40
Címkék
Ami egy évvel ezelőtt elkezdődött, az idén folytatódik: tovább fiatalodik az MTK Budapest játékoskerete. A hétfőn kezdődő felkészülés során újabb fiatalok csatlakoznak a kerethez, a Sándor Károly Akadémián tanuló, a tavalyi évadot Bodajkon töltő labdarúgók visszatérnek.

Garami József szakmai igazgató dönti el, hogy közülük kik kerülnek az első kerethez. Eldőlt az is, hogy a kaposváriak olimpiai válogatott támadója, Jovánczai Zoltán a kék-fehéreknél folytatja a pályafutását. A 21. évében járó futballistától Welton Silva pótlását várják, igaz, senki sem bánkódna, ha a csatár nem puskázna el annyi gólhelyzetet, mint tette azt a brazil légiós…

Érzékeny veszteség az MTK számára Füzi Ákos távozása - az Admira Wackerhez szerződött -, azonban nem kizárt, hogy a helyére sikerül megszerezni a ZTE ugyancsak olimpiai válogatott középpályását, Selei Andrást. Mindenképpen erősítést jelent, hogy Illés Béla úgy döntött, újabb esztendőt vállal az élvonalban.

Takarékossági szempontból változás lesz a szakmai stáb összetételében is. A jövőben nem két pályaedző segíti Garami József munkáját, hanem csak egy. Pölöskei Gábor továbbra is a mesteredző jobbkezeként dolgozhat, Lőrincz Emil lejáró szerződését azonban nem hosszabbítják meg.
Legfrissebb hírek

A Kisvárda egy tizenegyessel győzte le a Kazincbarcikát

Labdarúgó NB I
12 perce

A milánói-cortinai téli olimpia megnyitója

Téli olimpia 2026
20 perce

Megszerezte negyedik győzelmét a Vasas a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
21 perce

Megműtötték Jakob Ingebrigtsen Achilles-inát

Atlétika
34 perce

Az MLS-ben kötött ki James Rodríguez – hivatalos

Minden más foci
43 perce

Gyász: elhunyt Vásáry Tamás zongoraművész

Egyéb egyéni
52 perce

Kosárlabda: a Szolnok könnyedén győzött a Pécs ellen

Kosárlabda
55 perce

Gyász: elhunyt Keleti Éva fotóművész

Egyéb egyéni
59 perce
Ezek is érdekelhetik