Diósgyőr: Tamási Zoltán és Horváth Ferenc érkezett

Vágólapra másolva!
2005.06.30. 17:17
Címkék
Két rutinos futballistával erősített a tavalyi idényben az élvonal kilencedik helyén végzett Diósgyőr labdarúgó-csapata.

A borsodi gárda szeződtette az Újpesttel a napokban közös megegyezéssel szerződést bontó védőt, Tamási Zoltánt, valamint a legutóbb a skót Livingstont az élvonalban maradáshoz segítő, korábbi válogatott támadót, Horváth Ferencet (képünkön). Mindkét játékos kettő plusz egy éves szerződést írt alá.

Bereczki István, a diósgyőri klubot működtető társaság ügyvezető igazgatója megerősítette azt is, hogy a soproni Pintér Zoltánnal már szinte mindenben megegyeztek, így szinte biztosra vehető, hogy a középpályás jövő héttől a miskolci piros-fehér együttessel folytatja a felkészülést a 2005-2006-os szezonra.
Legfrissebb hírek

Cseh Sándor: A saját harcát megnyerte a csapat, ennyire futotta az erőnkből

Vízilabda
13 perce

Jonathan Levi: Győznünk kell az Újpest ellen!

Labdarúgó NB I
50 perce

A neves szakíró szerint veszélyes párharc vár az amerikaiakra a Davis-kupában

Tenisz
1 órája

Hall of Shame – Bodnár Zalán publicisztikája

Amerikai sportok
8 órája

Anna, az idő és a fair play szellemisége neked dolgozik! – Csisztu Zsuzsa jegyzete

Tenisz
8 órája

Jonathan Levi: Győznünk kell az Újpest ellen!; Cseh Sándor: A saját harcát megnyerte a csapat, ennyire futotta az erőnkből

E-újság
8 órája

Szombati sportműsor: FTC–Újpest derbi az NB I-ben; pályán a DVSC és az ETO a női kézi BL-ben

Minden más foci
8 órája

Férfi kosár Euroliga: az utolsó előtti elkapta a Zalgirist, legyőzte baszk riválisát a Barcelona

Kosárlabda
8 órája
Ezek is érdekelhetik