Kaposvár: lottóüzletet nyitott a csapat

R. B. B.R. B. B.
2005.07.25. 23:09
Címkék
A magyar futballban nehéz olyan csapatot találni, amelyiknél ne lennének kisebb-nagyobb anyagi gondok. A kivételek között emlegethettük a Kaposvári Rákóczit, most azonban a Somogy megyei együttesnél is vannak problémák.
"Az eddig névadó szponzorunkkal, a NABI-val kötött szerződésünk július elsején lejárt, és mert a kaposvári gyáregység jövője is bizonytalan, ezért szünetelteti a támogatást - mondta Illés János ügyvezető. - Keressük a lehetőségeket a kieső bevétel pótlására, de egyelőre még nincs új névadó szponzorunk."Illés János elmondta, a NABI elvesztésével a költségvetés húsz százaléka esett ki, de nem rendül meg a klub anyagi helyzete, s nem lesznek gondok a szombaton kezdődő bajnokságban. Sőt a kaposvári futballcsapatnál rendhagyó kezdeményezéssel próbálnak segíteni magukon."Dolgozunk azon, hogy megteremtsük a szükséges anyagi lehetőségeket, ennek érdekében például nyitottunk a kaposvári autóbusz-pályaudvaron egy lottózót, és a hasznot teljes egészében a klub működtetésére fordítjuk - vázolta a különleges elképzelést Illés János. - Sőt ha az üzlet beindul, akkor terveink szerint további irodákat nyitunk például Siófokon, Nagyatádon, Marcaliban és Barcson."Az NSO ajánlja:

FociGuru - Állítsd össze és vezesd sikerre saját sztárcsapataidat!

Félidei értékelés a bajnokságról

Adatbank: Kaposvár

Bajnoki adatbank
A bajnokság végeredménye
Fordulóról fordulóra
Góllövőlista
Bajnoki múlt: az összes szezon tabellái

Futball-lexikon
Legfrissebb hírek

„Szoboszlai-dupla és egy Kerkez-gól, 3–0-ra nyerünk!” – a magyar drukkerek optimisták a meccs előtt

Magyar válogatott
13 perce

Férfi kosárlabda NB I: otthon nyert a Szolnok és az Alba is

Kosárlabda
17 perce

Pierce Charles kivédte Kvarachelia büntetőjét, testvére, Shea pedig a 99. percben győztes gólt szerzett!

Minden más foci
20 perce

Tíz gólt rámolt be az Acélbikák kapujába a Gyergyó, idegenben gálázott az UTE az Erste Ligában

Jégkorong
22 perce

Izgalmas meccsen verte a Fradi az Egert a kézi NB I-ben

Kézilabda
36 perce

Redzic, Szoboszlai és Lukács játszik elöl – kezdőcsapatok

Magyar válogatott
51 perce

A címvédő lengyelek az első döntősök a férfi röpi Eb-n

Röplabda
1 órája

Az Al-Ahli sem okozott gondot a Veszprémnek a klub-vb-n

Kézilabda
1 órája