Egyet hátra, kettőt összevissza

BENKŐ GÁBORBENKŐ GÁBOR
2006.03.02. 01:04
Címkék
A tévedések elkerülése végett rögzítsük mindjárt: Laczkó Mihályt háromszor választották meg a Magyar Labdarúgó-szövetség elnökének. Noha gyakran csak két regnálásáról beszélnek, az igazság az, hogy 1989 és 1994 között töltötte be először a tisztséget, majd mandátumának lejártakor ismét az ő kezébe került a marsallbot. Nem egészen egy esztendőre, amikor is Benkő László követte az elnöki poszton. Ám 1996 februárjában ismét az MLSZ első embere lett, hogy aztán két évvel később saját akaratából (és politikai nyomásra…) végleg távozzon a magyar labdarúgásból. Laczkó Mihály azonban ott volt, mi több, mikrofont is ragadott a hétfői tisztújító közgyűlésen, amelyen Kisteleki Istvánt támogatva szólalt fel.
A volt elnök már unja az egészet
A volt elnök már unja az egészet
A volt elnök már unja az egészet
A volt elnök már unja az egészet

– Úgy véli, most már jó irányt vett a futballunk?
– Erre nehéz lenne felelni, mindenesetre itt volt az ideje, hogy végre történjék valami, hogy változás legyen a szövetség felső vezetőségében – szögezte le Laczkó Mihály.

– Kifejtené bővebbben is?
– Hogyne. Azért volt szükség váltásra, mert az elmúlt hat és fél esztendőben nem történt semmi a magyar labdarúgásban. Bozóky Imre irányítása alatt egyet hátra, kettőt pedig össze-vissza lépett a futballunk ügye. Ezt komolyan gondolom.

– Valami fejlődés azért csak-csak volt. Vagy tévedek?
– Szerintem igen. Eleinte úgy nézett ki, mintha végre megmozdulna valami, ám hamar kiderült, hogy ez csak látszat. A válogatott totálisan sikertelen volt, a Bozsik-program akadozott, nélkülözte az átütőerőt, és ami aztán igazán bosszantó volt, az a zavaros, átláthatatlan pénzügyi machinációk egész sora. Ezek után érthető, ha magam is szorgalmaztam a változást.

Laczkó Mihály tanácsai Kisteleki Istvánnak

+ Az új elnök ne engedjen az idegen befolyásnak, ne hagyja, hogy beleszóljanak a munkájába.
+ Amit elképzelt, azt saját szándékai szerint hajtsa végre.
+ Ne akarjon egy nap alatt „rendet vágni”. A válság csak fokozatosan, lépésről lépésre haladva szüntethető meg.
– Miért pont Kisteleki István volt az ön favoritja?
– Genzwein Ferencet is alkalmasnak találtam volna a feladatra, ám ő visszalépett. Maradt tehát Kisteleki István.

– És Pellady Péter.
– No, ne vicceljen! Ő is részese volt az elmúlt évek átláthatatlan ügyleteinek. Nem is értem, miként lehetett elnökjelölt.

– Említette Genzwein Ferencet, aki a minap azt nyilatkozta: sohasem látott erkölcsi válság, valóságos métely uralja a futballunkat. Egyetért?
– Feltétlenül. Sok csatát megéltem már én is, háromszor voltam MLSZ-elnök, harcoltam eleget, de amit most látok, tapasztalatok, az közbotrány. Nehéz feladatot vállalt Kisteleki István, de sok sikert kívánok neki. Ennél csak jobb jöhet!

Szavazás

Melyik csapat nyeri a magyar bajnokságot?

Írja be az itt látható számot!
---- A ---- V
Legfrissebb hírek

A címvédő Swiatek könnyen, a tavalyi döntős Anisimova nehezen jutott tovább Wimbledonban

Tenisz
11 perce

Tóth Rajmund Nürnbergbe menne, de vinné a Bröndby is – sajtóhír

Labdarúgó NB I
18 perce

Jön az ország egyik legkülönlegesebb úszóversenye – hatszázan a Dunában

Csupasport
20 perce

Szteroidhasználatért tiltották el a világbajnok íjászt

Egyéb egyéni
21 perce

Izraelbe szerződhet a ZTE brazil légiósa

Labdarúgó NB I
25 perce

Russell hazai áttörésre készül; Antonelli visszavágna az első silverstone-i sprinthétvégén

F1
25 perce

Balog Zsolt: Még mindig a futball a mindenem!

Képes Sport
25 perce

Cristiano Ronaldo megtörhet egy több évtizedes átkot

Foci vb 2026
30 perce
Ezek is érdekelhetik