Futballal lehet harcolni az előítéletek ellen. A magyar labdarúgó cigányválogatottat soha, sehol nem bántották, sem szavakkal, sem tettekkel. 1995 óta ötezer gyerek fordult meg a csapatokban, többnyire olyanok, akik másként nem kerülhettek volna kapcsolatba a labdarúgással. Néhány hete a 19 évesek veretlenül nyerték meg a harmincadik alkalommal kiírt Helsinki-kupát.
Czagány Balázs
Pisont István a válogatottságig vitte
Czagány Balázs
Pisont István a válogatottságig vitte
A Finnországban győztes csapatban például tíz játékost is találunk, akik nem romák, hanem román, szlovák, horvát és szerb nemzetiségűek.
A megszokás miatt azonban nem hivatalosan még manapság is cigányválogatottaknak hívják ezeket az együtteseket, hiszen 1995-ben, az alakuláskor azok is voltak.
Még akkor is, ha Mezei István – aki azóta is az atyja ennek a mozgalomnak – már eleve úgy gondolkodott, hogy a hátrányos helyzetben élő roma és nem roma gyekeket kellene a sportba terelni, és ezzel kiemelkedési lehetőséget nyújtani, a zöm azért a romák közül érkezett.
Ugyanakkor az is igaz, hogy a megyékben annyira népszerűek lettek ezek a tornák, hogy gyakran sok gyerek bizonygatta, neki valamelyik felmenője cigány volt, csak azért, hogy pályára léphessen…
Jóval többen vannak ugyanakkor, akik a körön kívül maradtak és maradnak ma is, pedig a romagyerekek tömege alighanem a futball aranybányája lehetne.
Sohasem tudjuk meg, az eldugott vagy akár szem előtt lévő falvakban mennyi Farkas János kaliberű tehetség megy veszendőbe csupán azért, mert legfeljebb egymás között játszanak valahol kint a határban, és nincs senki, aki felfedezze őket, mert akinek lenne hozzá szeme, nem vetődik el közéjük.
Mezei István és a munkatársai, a megyei instruktorok állandóan úton vannak ugyan, ám lehetőségeik végesek, és a megyei tornákra, amelyeken a válogatottak verbuválódnak, sok gyerek nem is jut el.
A teljes cikket a Nemzeti Sport szerdai számában olvashatják el.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik