Házirend diktálásával mutatkozott be a Zalaegerszeg új edzője

2007.06.13. 22:29
Címkék
Szerdán bemutatkozott a Zalaegerszeg új vezetőedzője, Szlavko Petrovics. A majd két és fél órás sajtótájékoztatót akár rendhagyónak is nevezhetnénk, hiszen a szakember nem csupán az újságíróknak szolgált információkkal. Arra kérte a játékoskeret tagjait, írják le a gárdára érvényes házirendet, mert csak egyszer mondja el.
Négy fogalomra épül Szlavko Petrovics edzői hitvallása: fegyelem, összhang, harmónia és rend. Ha csak a 49 esztendős német-szerb edző bemutatkozását vesszük alapul, ezeket minden bizonnyal megköveteli Zalaegerszegen is. A jövőben a gárda futballistái részéről aligha lesz helye reklamációnak. Az új tréner ugyanis nem riad meg, ha keménykedni kell.Nagy Ferenc, az egerszegi csapat elnöke elmondta, eleve külföldi edzővel képzelte el a jövőt, és a 28 esztendeje Németországban élő és dolgozó Szlavko Petroviccsal már április óta tárgyalásban állt. Hogy mi volt annak az oka, hogy éppen rá esett a vezetők választása, megtudhatja a csütörtöki Nemzeti Sportból.Ezen kívül elolvashatja majd, milyen taktikai felállást álmodott meg a szakember újdonsült csapatának, és milyen játékstílust szeretne elsajátíttatni a játékosokkal. Ami Szlavko Petrovics szigorú házirendjének lényegesebb pontjait illeti: szintén megudhatja a csütörtöki számból.
Legfrissebb hírek

Zsóri Dániel: Az edző elkezdett üvöltözni velem, hogy mit képzelek magamról, szétveri a fejemet

Labdarúgó NB II
13 perce

Téli olimpia: Olaszország, köszönjük! – sajtóvisszhang

Téli olimpia 2026
28 perce

Az MKSZ közleményben tudatta: lezártnak tekinti a Fodor Csenge-ügyet

Kézilabda
1 órája

Téli olimpia: Megígértem neki, hogy bátor leszek – nagymamája elvesztéséről vallott Ku Aj-ling

Téli olimpia 2026
1 órája

Sakk: Polgár Judit a 10. legérdekesebb játékos

Egyéb egyéni
1 órája

Ötkarikás karnevál – Velencén át Cortinába

Képes Sport
1 órája

Az ETO kölcsönadta fiatal középhátvédjét a somorjai csapatnak

Labdarúgó NB I
2 órája

„A család mindig az első” – lemondott a vb-résztvevő Curacao szövetségi kapitánya

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik