DVSC: a Mattersburg és a Sturm Graz ellen kezdődik a felkészülés

2007.06.14. 12:58
Címkék
A DVSC-TEVA bajnokcsapata hétfőn megkezdi a felkészülést a 2007/2008-as labdarúgószezonra, aminek részeként pályára lép két osztrák élcsapat, a Mattersburg és a Sturm Graz ellen is.
A Miroslav Beranek vezette gárda szombatig Balmazújvárosban edz, majd a következő hét elején még otthon tart tréninget a cseh vezetőedző, ezt követően szerdán ausztriai edzőtáborozásra indul az együttes: a végcél a magyar határhoz közeli Stegersbach lesz. Az utazást büki kitérő szakítja meg, ugyanis még aznap 17 órától a DVSC megmérkőzik az ott edzőtáborozó ZTE FC gárdájával.Az ausztriai programban három felkészülési mérkőzés szerepel. A bajnokcsapat először - június 30-án - az osztrák bajnokság bronzérmesével, a Csizmadia Csabát is foglalkoztató Mattersburggal csap össze, majd július 4-én a Sturm Graz ellen lép pályára. Egy harmadik összecsapásról még egyeztetnek. A burgenlandi edzőtáborozás július 7-én zárul.
Legfrissebb hírek

Zsóri Dániel: Az edző elkezdett üvöltözni velem, hogy mit képzelek magamról, szétveri a fejemet

Labdarúgó NB II
13 perce

Téli olimpia: Olaszország, köszönjük! – sajtóvisszhang

Téli olimpia 2026
28 perce

Az MKSZ közleményben tudatta: lezártnak tekinti a Fodor Csenge-ügyet

Kézilabda
1 órája

Téli olimpia: Megígértem neki, hogy bátor leszek – nagymamája elvesztéséről vallott Ku Aj-ling

Téli olimpia 2026
1 órája

Sakk: Polgár Judit a 10. legérdekesebb játékos

Egyéb egyéni
1 órája

Ötkarikás karnevál – Velencén át Cortinába

Képes Sport
1 órája

Az ETO kölcsönadta fiatal középhátvédjét a somorjai csapatnak

Labdarúgó NB I
2 órája

„A család mindig az első” – lemondott a vb-résztvevő Curacao szövetségi kapitánya

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik