Dorge Kouemaha és Kerekes Zsombor Debrecenben folytatja pályafutását

2007.06.20. 23:57
Címkék
A DVSC vezetői megállapodtak Dorge Kouemahával, az egykori kameruni gólkirállyal, aki négy éves kontraktust írt alá a klubhoz. Ugyanakkor visszatér az egyesülethez Kerekes Zsombor, akit hónap végéig érvényes kontraktus köt a holland Willem II csapatához. Ennek lejárta után csatlakozik a kerethez, melynek ugyancsak tagja lett a Diósgyőrből érkező Faggyas Milán.
Dorge Kouemaha itt még Tatabánya-mezben harcol a labdáért. Ezentúl a Debrecen színeiben fog
Dorge Kouemaha itt még Tatabánya-mezben harcol a labdáért. Ezentúl a Debrecen színeiben fog
Dorge Kouemaha itt még Tatabánya-mezben harcol a labdáért. Ezentúl a Debrecen színeiben fog
Dorge Kouemaha itt még Tatabánya-mezben harcol a labdáért. Ezentúl a Debrecen színeiben fog

Kerekes Zsombor jelenleg egy Mirosláv Beránek által készített egyéni edzésterv alapján készül szülővárosában, Adán. A rutinos támadó egyelőre egyéves szerződést írt alá a hajdúságiakhoz.

A játékos még 2005 augusztusában, azaz idény közben szerződött a holland élvonalban szereplő együtteshez, most azonban visszatért az Oláh Gábor utcai stadionba.

Ugyanakkor végleg eldőlt az is, hogy az egykori kameruni gólkirály, a Tatabánya csapatában futballozó Dorge Kouemaha szintén Debrecenben folytatja pályafutását.

A klub vezetői és a játékos megegyeztek egymással, a felek pedig már alá is írták a négy évre szóló szerződést. A vételárról a DVSC és a Tatabánya már szombaton megállapodott.

Ezzel nem zárult le azonban az erősítési hullám, hiszen csatlakozik a kerethez 18 esztendős Faggyas Milán is.

A fiatal labdarúgó még hétfőn érkezett Diósgyőrből próbajátékra, melyet követően a két klub meg is egyezett egymással a többszörös utánpótlás válogatott csatár átigazolásáról.

A szintén a DVTK-tól érkezett 20 esztendős kapus, Verpecz István esetében még nem született döntés, de a játékos továbbra is Lokival készül Balmazújvárosban.
Legfrissebb hírek

Tekauer Gréta bronzérmes Somorján

Egyéb egyéni
5 perce

Veszprém–Szeged csúcsrangadót rendeznek a férfi kézilabda Magyar Kupa elődöntőjében

Kézilabda
9 perce

Férfi kézilabda NB I: Péter Szabó Dávid lesz a Komló vezetőedzője – hivatalos

Kézilabda
56 perce

Superliga: Csíkszereda–Hermannstadt

Minden más foci
1 órája

Sulyok Tamás a magyar olimpiai csapat tagjainak: „Mindannyiukra, kivétel nélkül büszkék vagyunk!”

Téli olimpia 2026
1 órája

Németh Anett a harmadik helyen végzett az olasz röplabdabajnokság pontlistáján

Röplabda
1 órája

Niké Liga: Kovács Mátyás és Tuboly Máté a forduló válogatottjában

Légiósok
1 órája

Benczur Márton: Győzni akarás volt a játékosokban, nem félsz

Vízilabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik