Néhány napig trió irányít, csütörtökön dönthetnek Beranek utódjáról

Vágólapra másolva!
2007.11.26. 20:57
Címkék
A DVSC Futball Szervező Zrt. hétfői igazgatósági ülésén úgy döntöttek, hogy a következő néhány napban Herczeg András, Kondás Elemér és Mező József irányítja a háromszoros magyar bajnok labdarúgócsapat edzéseit. A tanácskozást felfüggesztették, a folytatásra csütörtökön kerül sor, amikor dönthetnek az új szakmai stáb összetételéről.
Miroslav Beranek Újpesten ült utoljára a Loki kispadján
NS-archív
Miroslav Beranek Újpesten ült utoljára a Loki kispadján
Miroslav Beranek Újpesten ült utoljára a Loki kispadján
NS-archív
Miroslav Beranek Újpesten ült utoljára a Loki kispadján

Erről a hajdúsági csapat hivatalos honlapja, a dvsc.hu számolt be.

Az igazgatósági ülésen meghallgatták Miroslav Beranek vezetőedző beszámolójáz az elmúlt időszakról. Ismert, a cseh szakember nem kívánja megújítani december 31-én lejáró szerződését, új kihívásra vár. A tavaly augusztusban Supka Attilát váltó tréner irányításával a Debreceni VSC idén harmadszor is begyűjtötte a bajnoki aranyérmet és döntős volt a Magyar Kupában.

A tréner egyébként az Újpest FC elleni pénteki, 1-1-es eredménnyel zárult bajnoki rangadó után már elköszönt a játékosoktól.

„Nem folytatom a munkát Debrecenben, szeretném máshol megpróbálni, az Újpest elleni mérkőzés után ezt a játékosokkal is közöltem - nyilatkozta Beránek szombaton a debreceniek hivatalos honlapján. - Legjobban az bánt, hogy az utolsó meccsen nem tudtunk győzni. Szeretném megköszönni a szurkolóknak és mindenkinek, aki mellettem állt a biztatást. Köszönöm az egész csapatnak a közös munkát. Sok sikert kívánok a DVSC-nek, remélem, a gárdának sikerül megvédeni a bajnoki címet.”

„Az igazgatótanács tagjai úgy gondolták, hogy a következő néhány napban a Herczeg András, Kondás Elemér és Mező József hármas tartja majd az edzéseket. Az igazgatósági ülést felfüggesztették, csütörtökön 17 órakor folytatják, amikor is szeretnének dönteni az új szakmai stábról” – áll a dvsc.hu beszámolójában.

A Nemzeti Sport úgy tudja, hogy a debreceniek kispadjára a csapat korábbi szakmai főnöke, Szentes Lázár, valamint a Kecskeméten tevékenykedő Tomiszlav Szivics vagy Bölöni László ülhet le.
Legfrissebb hírek

A Szpari tizenegyesek után kiesett, a Paks öt, a DVTK három gólt szerezve jutott tovább a kupában

Labdarúgó NB I
19 órája

Nagy csatában, az utolsó pillanatban kikapott a Debrecen a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
21 órája

Nagy erőssége lehet a DVSC-nek Víctor Camarasa

Labdarúgó NB I
2025.09.12. 09:17

Jelentős elitligás tapasztalattal rendelkező középpályást igazolt a DVSC

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 19:17

Ez sima volt – a Ferencváros három góllal győzött Debrecenben

Labdarúgó NB I
2025.08.31. 21:57

Most kiderül, Domingues nélkül is le tudja-e győzni a Debrecen a Ferencvárost

Labdarúgó NB I
2025.08.29. 13:43

A DVSC bejelentette a Real Madridtól érkező támadó szerződtetését

Labdarúgó NB I
2025.08.26. 18:50

Szűcs Tamás: Ez volt az egyik legjobb meccsem a DVSC-ben

Labdarúgó NB I
2025.08.26. 10:40
Ezek is érdekelhetik