MTK: a fellebbviteli bizottság megszüntette az eljárást

2008.03.03. 20:09
Címkék
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fellebbviteli bizottsága megszüntette az MTK Budapest ellen indított eljárást, ami azt jelenti, hogy nem vonnak le hat pontot a Soproni Liga listavezetőjétől.
A szövetség honlapjának tájékoztatása szerint hétfőn tárgyalta az MLSZ fellebbviteli bizottsága az úgynevezett MTK-ügyet, amelynek előzménye: a szövetség fegyelmi bizottsága január 8-i határozatával 6 pont levonásával sújtotta a Soproni Liga éllovasát, mert - megszegve a Sporttörvény, illetve az MLSZ elnökségének idevonatkozó rendelkezéseit - Németh Krisztián és Simon András tavaly nyári Liverpoolba szerződésekor a kontraktusban nem rögzítette, hogy ki állja az átigazolási díj ellenértéke után az MLSZ-nek járó, s utánpótlás-nevelésre fordítandó 4+1 százalékos összeget.

A fellebbviteli bizottság - indoklásában bizonyos határidők be nem tartására hivatkozva - megváltoztatta a fegyelmi bizottság döntését, s megszüntette az eljárást.

Ez természetesen egyet jelent azzal, hogy az MTK-nak nem kell tartania büntetőpontok levonásától.
Legfrissebb hírek

Megvan a férfi kéziválogatott kerete az olaszok elleni felkészülési mérkőzésre

Kézilabda
14 perce

Wout van Aert kihagyja az Omloopot szombaton, Valter harmadszor a Bahrein színeiben

Kerékpár
20 perce

Megállítja-e valaki a tizedik vb-címére hajtó Marc Márquezt?

Egyéb autó-motor
31 perce

Három játékosától is megválhat az Inter a BL-kiesés után – sajtóhír

Bajnokok Ligája
1 órája

Ijesztő sérülése után üzent a Real Madrid hátvédje

Bajnokok Ligája
1 órája

Még a négyszeres világbajnok elleni meccs kezdete előtt figyelmeztetni kellett Révész Bulcsút

Egyéb egyéni
1 órája

Udvardy Panna maratoni csatában búcsúzott az antalyai tenisztornán

Tenisz
1 órája

Jürgen Klopp a nyáron elhagyhatja a Red Bullt, visszatérhet az edzősködéshez – sajtóhír

Minden más foci
2 órája
Ezek is érdekelhetik