Diósgyőr: lehet, hogy Köteles sérülése miatt nem véd a hétvégén

2008.03.05. 00:53
Címkék
A válogatott kerettag hálóőrt a rutinos Kövesfalvi István pótolhatja majd a hétvégi Zalaegerszeg elleni találkozón.
A diósgyőriek kapusa a Siófok elleni mérkőzésen, a hazaiak első góljánál sérült meg, amikor nekiütközött a kapufának. Ez még a 24. percben történt, ám Köteles még végigvédte a félidőt, ám a szünetben le kellett cserélni.Az orvosok zúzódást állapítottak meg, ezért a hét elején nem tréningezett, s nagy valószínűséggel csak csütörtökön áll edzésbe. Amint azt a klub hivatalos honlapjának elmondta, csak ha minden tökéletes lesz, vállalja a játékot szombaton. „Csak akkor lépek pályára, ha teljesen egészséges leszek, mert ellenkező esetben magamnak és a csapatnak is ártanék.”Amennyiben nem tudja vállalni a játékot, úgy helyettese a 40. évében járó Kövesfalvi István lehet, aki Siófokon is beállt helyette, s a második 45 percben három gólt kapott. A rutinos hálóőr 1996-os élvonalbeli debütálása óta 176 NB I-es mérkőzésen védett, s korábban megfordult már Debrecenben, a Gázszernál, a Vasasnál, a REAC-nál, Újpesten és Tatabányán is.
Legfrissebb hírek

Farkas Roland: mindenki hitt magában és a társaiban a BJA-nál

Jégkorong
3 perce

Tóth Amarissa legyőzte Olijnikovát az antalyai nyolcaddöntőben

Tenisz
1 órája

Rátgéber László: A csúcsteljesítmény egy gondolkodásmód

Kosárlabda
1 órája

Megvan a férfi kéziválogatott kerete az olaszok elleni felkészülési mérkőzésre

Kézilabda
1 órája

Wout van Aert kihagyja az Omloopot szombaton, Valter harmadszor a Bahrein színeiben

Kerékpár
1 órája

Megállítja-e valaki a tizedik vb-címére hajtó Marc Márquezt?

Egyéb autó-motor
2 órája

Három játékosától is megválhat az Inter a BL-kiesés után – sajtóhír

Bajnokok Ligája
2 órája

Ijesztő sérülése után üzent a Real Madrid hátvédje

Bajnokok Ligája
2 órája
Ezek is érdekelhetik