Kispest: szurkolói petíciót adtak át a polgármesternek

2008.04.30. 19:59
Címkék
Több mint ezer kispesti aláírásával ellátott petíciót adott át a kispesti polgármester hivatalban a kerület polgármesterének, Gajda Péternek a Kispesti Labdarúgásért Támogató Egyesület (KLTE) elnöke, Horváth László, illetve a kispesti szurkolók és az utánpótlás-játékosok szüleinek képviseletében Lenkey Géza és Gyökér Balázs.
A petícióban a szimpatizánsok azt kérik az önkormányzattól, járuljon hozzá, hogy a Budapest Honvéd FC utánpótláscsapatai elhelyezésére bérbe kaphassa a Bozsik-stadiontól nem messze található ún. KAC-pályát. Erről régóta folynak már a tárgyalások, de a klub a mai napig nem tudott megegyezni a kispesti önkormányzattal, illetve a létesítményt az önkormányzattól jelenleg bérlő Kispesti Atlétikai Clubbal (KAC). Most a szurkolók is kinyilvánították óhajukat az ügyben.A drukkerek és a polgármester baráti hangulatú, konstruktív párbeszédet folytattak a petíció átadásakor, jelezve, hogy céljuk ugyanaz: megfelelő körülmények biztosítása a kispesti utánpótlásnak.„Örömmel álltam fel az asztaltól, hiszen a polgármester úr is szeretné megoldani az ügyet – mondta Horváth László. – Mindenképpen lépnünk kellett nekünk is, mert a jövőre százéves klub fiatal labdarúgói jelenleg méltánytalan körülmények között készülnek. Mind a szurkolók, mind a fiatalok szülei azt szeretnénk, ha a klub, amely a Bozsik-stadion felújításakor már bizonyított, lehetőséget kapna arra, hogy a több száz gyereknek is valódi otthont alakítson ki.”„A kispesti önkormányzat jelenleg is a Honvéd utánpótlásának legnagyobb támogatója, és a Bozsik-stadion tulajdonjogának rendezésekor is demonstráltuk elkötelezettségünket – fogalmazott Gajda Péter polgármester. – A pályát jelenleg használó KAC-nak élő szerződése van, amely jövőre jár le, de igyekszünk mindent megtenni a helyzet rendezésére.”
Legfrissebb hírek

BL-sorsolás: Sallaiék a Liverpoollal kerültek össze, a Real Madrid ismét összecsap a Manchester Cityvel

Bajnokok Ligája
48 perce

Slot: Kerkez korrekt meccset hozott le, a West Ham ellen számolok vele

Angol labdarúgás
59 perce

Vb 2026: a FIFA bizalma az erőszakhullám ellenére sem rendült meg Mexikóban

Foci vb 2026
1 órája

NHL: McDavid már 100 pontos az idényben, 8–1-re nyert az Oilers

Amerikai sportok
1 órája

Marco Rossi: Követem Franko Kovacevic honosítását

Magyar válogatott
1 órája

Komáromi György: Az MTK ellen a helyzetkihasználás lehet a kulcs

Labdarúgó NB I
2 órája

Visszavonul a Győri Audi ETO KC csapatkapitánya

Kézilabda
2 órája

A DEAC a BJA HC-vel csap össze férfi jégkorong ob I döntőjében

Jégkorong
2 órája
Ezek is érdekelhetik