Gallipoli: véget érhet az olasz kaland Horváth Andrásnak

2008.06.17. 00:28
Címkék
Bár még két évig szerződés köti az olasz harmadosztályú Gallipoli csapatához, nem zárható ki, hogy Horváth András itthon folytatja pályafutását. A szombathelyi nevelésű labdarúgót csábítja az élvonal újonca, a Haladás és a Zalaegerszeg is.
„Megkerestek az említett kluboktól, de legalább egy hétnek kell eltelnie ahhoz, hogy bármit is válaszolhassak az ajánlatokra” – árulta el a kétszeres válogatott játékos. Horváth Andrást korábbi soproni edzője, Dario Bonetti hívta tavaly Olaszországba (a szakembert aztán nyolc fordulóval a bajnokság vége előtt menesztették), de a Gallipoli nem tudta teljesíteni a kitűzött célt, a feljutást. „Minden bizonytalan – folytatta a 28 esztendős futballista. – Nem tudni, hogy az elnök milyen csapatot akar. Lehet, a nyártól az utánpótlásra alapozna. Szívesen maradnék, de csak olyan együttesben, amelyben rendszeresen játszhatok, mert még nem tudtam magamnak bizonyítani, hogy alkalmas vagyok a légióséletre. Mindenesetre az elnök úr biztosan olyan összeg fejében mondana le rólam, amely bárki számára megfizethető.”
Legfrissebb hírek

Vb 2026: Több mint négy és fél millió helyszíni néző a csoportkörben

Foci vb 2026
7 perce

Női kézilabda: eltaláltuk a Győr bajnoki címét és a Ferencváros második helyét is

Kézilabda
8 perce

Osztrák Nagydíj: Russell életet lehelt a szezonba – nemzetközi sajtóvisszhang

F1
25 perce

„Kiábrándító német teljesítmény” – Neuer alkalmasságát is felveti a szaksajtó

Foci vb 2026
30 perce

Heti program: jön a világbajnokság egyenes kieséses szakasza

Foci vb 2026
37 perce

Marozsán, Udvardy, Bondár és Gálfi is javított a tenisz-világranglistán

Tenisz
38 perce

Ahol a futballünnep elnyomta a félelmeket – így búcsúzott Guadalajara

Foci vb 2026
46 perce

A németek szerint javulnia kell a kapuban Manuel Neuernek

Foci vb 2026
54 perce
Ezek is érdekelhetik