Intertotó-kupa: horvát bírók, Rabóczkiék is játszhatnak a Honvédban

Vágólapra másolva!
2008.06.19. 00:40
Horvát játékvezetői hármas vezeti majd az FC Zsetiszu–Budapest Honvéd mérkőzést az Intertotó-kupa első fordulójában – adta hírül a magyar klub hivatalos honlapja.
A játékvezető Vlado Svilokos lesz, és Sinisa Premuzaj illetve Vlado Crnolatac segíti majd a munkáját.Az is eldőlt, hogy Kazahsztánban az újonnan igazolt kapus, Rabóczki Balázs, valamint a kölcsönből visszatérő Debreceni András és Edouard Ndjodo is pályára léphet majd a magyar idő szerint 14.30-kor kezdődő találkozón.Hír még a Honvéd háza tájáról, hogy a csapat mozambiki légiósa, Genito visszatért, mivel sárga lapjai miatt nem állhat hazája válogatottja rendelkezésére a világbajnoki selejtezőkön. Az afrikai futballista ennek ellenére nem utazik a csapattal Kazahsztánba, mivel a szükséges papírmunkát a rendelkezésre álló rövid idő alatt nem lehetett elintézni.
Legfrissebb hírek

„El kell törni a bokáját a másiknak, hogy kiállítsák?” – Pető szerint a Honvéd gólszerzője piros lapot érdemelt

Labdarúgó NB II
Tegnap, 9:33

Hárman küzdhetnek a feljutásért – vasárnap rajtol az NB II tavaszi szezonja

Labdarúgó NB II
2026.01.31. 12:20

Bondár Anna a Budapesti Honvédhoz igazolt

Tenisz
2026.01.28. 14:19

A Budapest Honvéd labdarúgócsapata a következő idénytől ismét Kispest-Honvéd FC néven indul

Labdarúgó NB II
2026.01.23. 20:29

Felkészülés: a KTE legyőzte a Sepsit, harmadosztályú csapattól kapott ki a Vidi

Labdarúgó NB II
2026.01.22. 18:54

Kezdődik a birkózóidény, újra a Budapesti Honvéd ad otthont a rajtnak

Birkózás
2026.01.22. 14:12

NB II: Honvéd-vereség a beleki edzőmeccsen

Labdarúgó NB II
2026.01.18. 21:11

Online szavazást írnak ki a Budapest Honvéd nevéről

Labdarúgó NB I
2026.01.17. 14:14
Ezek is érdekelhetik