Nyíregyháza: visszatér a román légiós, Bogdan Apostu

2008.06.28. 22:44
Címkék
Bogdan Apostu felvette a kapcsolatot a Nyíregyháza Spartacus vezetőivel, és jelezte, fél év elteltével szívesen visszatérne a piros-kékekhez.
A román csatár az őszi idény végén egyszer már szerepelt a nyírségieknél, mi több, Révész Attila menedzsertől két decemberi Ligakupa-mérkőzésen lehetőséget kapott, mindkétszer gólt is rúgott, és a szakmai stáb szívesen szerződést kötött volna a 25 esztendős labdarúgóval. Bogdan Apostu azonban januárban úgy döntött, hogy az izraeli első osztályban szereplő Ihud Bnei Sahninban folytatja, és távozott Nyíregyházáról. A román futballista azonban nem érezte jól magát Izraelben, olyannyira, hogy ugyan érvényes szerződése volt, kivásárolta magát és megegyezett a Nyíregyháza vezetőivel. Korábbi munkaadója csak azzal a feltétellel engedte el, hogy az izraeli bajnokság első, július hatodikai fordulójában még pályára lép, mert a helyette szerződtetett csatár csak azt követően érkezik meg. Mindenesetre Bogdan Apostu faxon megkapta, majd aláírta a nyíregyháziak által kínált szerződést, amely július 7-től lép érvénybe.
Legfrissebb hírek

Meglepetés a szünetben: Paraguay vezet Németország ellen

Foci vb 2026
8 perce

A félidő vége előtt Paraguay megszerezte a vezetést a németek ellen

Foci vb 2026
13 perce

Szívből jövő dollárok – Malonyai Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
22 perce

Brazil stílus ma – Vincze András jegyzete

Foci vb 2026
23 perce

Bognár György: Már rá tudok lépni a lábamra; interjú a Szolnoki Olajbányász új finn trénerével

E-újság
23 perce

Elkezdődött a németek meccse is

Foci vb 2026
56 perce

Ancelottit Neymarról kérdezték a Japán elleni fordítás után

Foci vb 2026
1 órája

Vb 2026, a 16 közé jutásért: Németország–Paraguay 0–1

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik