REAC: három új játékos érkezhet, köztük Szabó Zoltán Pápáról

2008.06.28. 22:44
Címkék
Noha az új gyepszőnyeg már elkészült, a REAC továbbra is Dunakeszin edz, és csak július 7-én veheti birtokba a Budai II László Stadiont; az arénában július 20-án adják át a villanyvilágítást. Jelenleg 15 tagú keret készül, és Kutasi Róbert sportigazgató elmondása szerint még három futballista érkezhet, több labdarúgóra ugyanis nincs pénzük.
Mindenesetre Szabó Zoltán jó eséllyel pályázik arra, hogy szerződést kapjon: a Lombard Pápától érkező 28 esztendős középpályás immár egy hete a REAC-nál készül. Lisztes Krisztián továbbra sem döntötte el, marad-e Rákospalotán. Egyébként mozgalmas napok elé néznek a kék-sárgák, hiszen a jövő heti bentlakásos edzőtábor mellett július 2-án 18 órától az Illovszky-stadionban, a Vasassal játsszák első edzőmérkőzésüket, majd a péntek délelőtti gyakorlást követően útra kel a csapat. Az úti cél a szlovákiai Rimakokova, ahol a REAC másnap egy négycsapatos minitornán vesz részt. A rákospalotaiak mellett két szlovák első osztályú együttes, a Tatran Presov és a Rimavská Sobota, illetve a második vonalban szereplő Podbrezová lép pályára.
Legfrissebb hírek

Meglepetés a szünetben: Paraguay vezet Németország ellen

Foci vb 2026
6 perce

A félidő vége előtt Paraguay megszerezte a vezetést a németek ellen

Foci vb 2026
11 perce

Szívből jövő dollárok – Malonyai Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
21 perce

Brazil stílus ma – Vincze András jegyzete

Foci vb 2026
21 perce

Bognár György: Már rá tudok lépni a lábamra; interjú a Szolnoki Olajbányász új finn trénerével

E-újság
21 perce

Elkezdődött a németek meccse is

Foci vb 2026
55 perce

Ancelottit Neymarról kérdezték a Japán elleni fordítás után

Foci vb 2026
1 órája

Vb 2026, a 16 közé jutásért: Németország–Paraguay 0–1

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik