A Haladás egy óra alatt eldöntötte a Kecskemét elleni mérkőzést

2008.09.20. 21:17
Címkék
Kis túlzással sporttörténelmi mérkőzést rendeztek a Rohonci úton. A Szombathelyi Haladás azt a Kecskemétet fogadta, mellyel még nem találkozott élvonalbeli mérkőzésen. Ráadásul a Hali és a KTE-Ereco is Soproni Liga újoncának számít idén. A hazaiak korán eldöntötték a három pont sorsát. A Hali 3-1-re verte a kecskemétieket.
A Kecskemét kezdte hevesebben a találkozót, de egészen az első negyedóra végéig nem forogtak veszélyben a kapuk. Ekkor az első valamire való helyzetből gól született.

A 15. percben Tóth Péter bal oldalról végezhetett el bedobást. A labda Vöröshöz került, aki az alapvonalról középre adott. Rajos lekezelte, majd tolt egyet rajta és 8 méterről a kapu közepébe lőtt (1-0).

A góltól erőre kapott Csertői Aurél csapata és sorra vezette a támadásokat. Keneseinek volt egy jó próbálkozása, de Mitrovic lábbal védett. Nem sokkal később Rózsa tisztázott Montvai elől.

A 20. percben újabb gólt szerzett a Hali. Tóth Péter kaparintotta meg a labdát a kecskeméti kaputól 16 méterre és egy remek lövéssel kilőtte bal alsó sarkot. Mitrovic csak beleütni tudott a labdába (2-0).

A szünetig már említésre méltó nem történt.

A második játékrészben majdnem góllal nyitott a Haladás. A nyáron az Avellinótól hazatért Kenesei Krisztián 22 méteres szabadrúgása súrolta a kecskemétiek jobb kapufáját.

A meccsből bő egy óra telt el, amikor háromra nőtt a hazaiak előnye. Némedi adta el a labdát, amely Rajoshoz került. Az első gól szerzője indította Keneseit, aki jobbal a bal alsó sarokba gurított (3-0).

Öt perccel később szépített a KTE-Ereco. Tóth Péter szabálytalankodott Alempijeviccsel a szombathelyiek kapujától 17 méterre. A pontrúgást Koncz ballal remekül tekerte a kapu jobb oldalába (3-1).

A Haladás győzelmével nemhogy lerázta szombat esti riválisát a tabellán és nyerte meg első közös NB I-es meccsüket, de továbbra is harcban áll a dobogós helyekért.

SOPRONI LIGA


Nézőszám: 6000
Játékvezető: Sulyok
Asszisztensek: Tóth V., Ring

A KEZDŐCSAPATOK
HALADÁS KECSKEMÉT
66 Rózsa 30 Mitrovic
2 Csontos 36 Schindler
22 Guzmics 12 Némedi
77 Kuttor 8 Koncz
15 Tóth P. 5 Farkas I.
4 Rajos 9 Balázs J.
21 Molnár B. 17Alempijevics
14 Vörös 14 Csukics
9 Oross 11 Csordás
19 Kenesei K. 18 Litsingi
18 Sipos N. 7 Montvai
Vezetőedző:Csertői Aurél Vezetőedző:Tomiszlav Szivics

Gólszerző: Rajos (14.), Tóth P. (36.), Kenesei (61.), ill. Koncz (66.)
Csere: Kenesei h. Andorka (78.), Oross h. Simon A. (80.), Sipos h. Maikel (85.), ill. Montvai h. Hegedűs (szünetben), Balázs h. Menyhárt (szünetben), Farkas h. Koszó (57.)
Sárga lap: Guzmics (30.), Tóth P. (55.), ill. Farkas (43.), Menyhárt (77.)
Legfrissebb hírek

A Német Labdarúgó-szövetség megkérte Nagelsmannt, hogy mondjon le – sajtóhír

Foci vb 2026
1 perce

A címvédő Swiatek könnyen, a tavalyi döntős Anisimova nehezen jutott tovább Wimbledonban

Tenisz
18 perce

Tóth Rajmund Nürnbergbe menne, de vinné a Bröndby is – sajtóhír

Labdarúgó NB I
25 perce

Jön az ország egyik legkülönlegesebb úszóversenye – hatszázan a Dunában

Csupasport
28 perce

Szteroidhasználatért tiltották el a világbajnok íjászt

Egyéb egyéni
28 perce

Izraelbe szerződhet a ZTE brazil légiósa

Labdarúgó NB I
32 perce

Russell hazai áttörésre készül; Antonelli visszavágna az első silverstone-i sprinthétvégén

F1
32 perce

Balog Zsolt: Még mindig a futball a mindenem!

Képes Sport
32 perce
Ezek is érdekelhetik