A Fehérvár került közelebb az élmezőnyhöz a Győr legyőzésével

2008.10.25. 20:06
Címkék
A Fehérvár került közelebb az élmezőnyhöz, miután hazai pályán legyőzte a Győrt. A jó iramú, sok helyzettel tarkított találkozón Sitku Illés már a 3. percben megszerezte a vezetést 11-esből. Bajzát Péter szintén büntetőből egyenlített, majd Milan Pavlicic góljára is érkezett válasz Józsi György találata révén. Végül a duplázó Sitku döntötte el a találkozót, így a Fehérvár 3–2-re nyert a forduló előtt még előtte álló Győr ellen.
A látszat csal, Sitku nem ijedt meg a győri védőktől
Fotó: Németh Ferenc
A látszat csal, Sitku nem ijedt meg a győri védőktől
A látszat csal, Sitku nem ijedt meg a győri védőktől
Fotó: Németh Ferenc
A látszat csal, Sitku nem ijedt meg a győri védőktől

Mindkét együttes az előzetes várakozások alatt teljesít. A tulajdonosok az élmezőnyben szeretnék látni a csapatukat, azonban Egervári Sándor gárdája a 8., míg Varga István együttese a 9. helyen állt a találkozó előtt.

Igazi hatpontos találkozó volt, amelynek győztese elszakadhatott a középmezőnytől. A tét, úgy tűnt, hogy motiválta a játékosokat, mert kifejezetten élénk találkozót láthatott az 1765 néző.

Jót tett a mérkőzésnek, hogy Sitku Illés büntetőből a 3. percben megszerezte a vezetést, a Győr pedig némi zavar után folyamatosan vette át a játék irányítását.

A 29. percben Vad II. István játékvezető ismét a 11-es pontra mutatott, miután Marko Andic buktatta Mario Bicakot. Bajzát Péter pedig magabiztosan lőtt a hálóba Sebők Zsolt mellett.

Az első játékrész utolsó negyedórája a szabálytalanságok jegyében telt, a labda helyett egymást rugdosták a játékosok. Sérülés miatt cserét kért Bank István, ápolni kellett Marko Andicot, és Böőr Zoltánt. A félidő végén pedig Bajzát és Horváth kapott össze, a játékvezető sárgával higgasztotta le őket.

Szerencsére nemcsak a durvaság jellemezte a mérkőzést, Józsi György nem sokkal a 2. félidő kezdete után lőtt a hálóba. A folytatásban is kifejezetten jó iramot, és sok helyzetet láthatott a Sóstói Stadionba kilátogatók.

A Vidi-szurkolók végül nemcsak a látványos játéknak, hanem egy újabb Sitku gólnak és ezzel a győzelemnek is örülhettek, a fehérvári csatárt Simek hozta helyzetbe Dvéri kiváló indítása után.

A látványos, jó iramú mérkőzésen a Győr egy pontot mindenféleképpen érdemelt volna.

SOPRONI LIGA


Nézőszám: 1765
Játékvezető: Vad II I.
Asszisztensek: Tóth V., Tóth I.
Tudósító: Káldor András
A KEZDŐCSAPATOK
A KEZDŐCSAPATOK
FEHÉRVÁR GYŐRI ETO
1 Sebők Zs. 55 Varga Z.
2 Andic 5 Bank
5 Koller 26 Supics
3 Horváth G. 15 Zámbó
4 Mohl 2 Pintér A.
7 Simek 29 Koltai
14 Farkas B. 7 Jäkl
6 Sifter 8 Józsi
10 Dvéri 12 Bicák
11 Pavlicic 18 Böőr
9 Sitku 19 Bajzát
Vezetőedző: Vezetőedző:
Varga István Egervári Sándor

Gólszerző(k): Sitku (3. 11-esből, 64.), Pavlicic (40.), ill. Bajzát (29. 11-esből), Józsi (47.)
Csere: Dvéri h. Polonkai (69.) Bicak h Brnovic (80.) Pavlicic h. Romero (83.) ill. Bank h. Nikolov (36.), Jakl h. Kovács I Z. (68.), Simek h. Kulcsár (77.)
Sárga lap: Horváth G. (45.), Sitku (61.) ill. Bicak (42.), Bajzát (45.), Zámbó (63.)
Legfrissebb hírek

Szalah és Marmus is ott van az egyiptomi kezdőcsapatban, Irankunda az ausztrál ék

Foci vb 2026
16 perce

Djokovics és Sinner hozta a kötelezőt, Medvegyev viszont kiesett

Tenisz
17 perce

Nyolc tunéziai labdarúgó szervezetében tiltott szert találtak

Foci vb 2026
17 perce

Hamilton pole pozícióba repítette a Ferrarit! Russell ötödik a silverstone-i sprintidőmérőn

F1
56 perce

Felkészülés: próbajátékosok is szerepet kaptak a Besiktassal szemben alulmaradó Gyirmótban

Labdarúgó NB II
1 órája

Már nagy a vidámság Miamiban, így hangolódnak az argentin szurkolók

Foci vb 2026
1 órája

A kapus után újabb három játékos távozott az NB I-es Kispest-Honvédtól

Labdarúgó NB I
1 órája

Messi újabb rekordokat dönthet meg

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik