Öt gól, pazar hangulat, hazai győzelem a nyugati rangadón

2008.11.15. 20:22
Címkék
Közel négy és fél év után találkozott újra egymással az élvonalban a ZTE és a Haladás. Legutóbb ugyanis a 2003/04-es bajnoki idény 27. fordulójában futott össze egymással a két csapat, akkor lehengerlő zalai siker született. Többek között Waltner Róbert öt góljával 7–0-ra diadalmaskodott a zalai alakulat. Most egy hasonló eredmény azért jóval nagyobb meglepetést jelentett volna, már csak azért is, mert a vendég Haladás a ZTE előtt áll a tabellán. Igaz, az ilyen presztízsű rangadókon a legritkábban tartják tiszteletben a felek az előzetes esélyeket – most is ez történt.
Meyé lőtte az első gólt
Fotó: Németh Ferenc
Meyé lőtte az első gólt
Meyé lőtte az első gólt
Fotó: Németh Ferenc
Meyé lőtte az első gólt

Persze, már az is kisebb csodaszámba ment, hogy csak 20 percet késett a mérkőzés kezdése, hiszen a találkozó előtt kivonuló játékosokat a két csapat fanatikusai hatalmas pirotechnikai bemutatóval köszöntötték, melynek folyományaként ködfelhő ereszkedett a zalai stadionra.

Miután azonban már legalább keresztbe át lehetett látni a pályán – vagyis úgy 20 perc elteltével – Solymosi játékvezető jelt adott a kezdésre. Nem is kellett sokat várni az első helyzetekre, mindkét kapusnak akadt dolga becsülettel, amit a kilátogató közel 9000 néző nagy örömmel és tapssal nyugtázott.

Tíz perc sem telt el, amikor Waltner villant – sarokkal húzta kapura a labdát, de célt tévesztett –, ám már ez is jelezte, hogy a korábbi válogatott támadónak ma nagy kedve van a játékhoz, amit a küszködéssel töltött első félóra végén ismét jelzett.

A 28. percben Máté beadását követően fejelte a labdát Meyé elé, aki nem is hibázott, vezetéshez juttatva csapatát. Négy perccel később már a kezébe vette a második zalai gól összehozását: kiharcolt egy tizenegyest, amit aztán értékesített is.

A szünetre maradt tehát a 2–0, ami azt jelentette, hogy Csertői Aurélnak kellett felráznia a játékosait a rendelkezésére álló szűk negyed órában. Ez azonban csak az első öt percben tűnt úgy, hogy sikerült is neki, hiszen, ennyi idő után ismét a ZTE vette át az irányítást – legalább is a helyzetek számát tekintve.

Az utolsó tizenöt percre fordulva aztán a hazaiak mintha elhitték volna, hogy megnyerték már a mérkőzést, kissé kényelmesebb üzemmódra váltottak, amit aztán remekül használt ki a Haladás.

Előbb Andorka bombájával szépítettek a vendégek, majd három perc múlva Rajos az egyenlítést jelentő gólt is elhelyezte a zalaegerszegi kapuban. Ez azonban nem jelentette a végeredményt is, azt ugyanis a csereként pályára küldött Tóth Zoltán állította be a 87. percben. Ezzel a ZTE kis híján egyenlített a Haladással szemben, mivel ez volt a zalaiak 18. győzelme – a Haladás 19 sikere mellett 18 alkalommal zártak döntetlennel a csapatok.

SOPRONI LIGA


Helyszín: ZTE Aréna
Nézőszám: 8857
Játékvezető: Solymosi
Asszisztensek: Lémon, Iványi I.
A KEZDŐCSAPATOK
ZTE HALADÁS
1 Vlaszák 66 Rózsa
2 Kocsárdi 23 Schimmer
22 Mijatovic 22 Guzmics
3 Varga R. 77 Kuttor
4 Szamosi 15 Tóth P.
14 Alomerovic 4 Rajos
29 Horváth I. A. 21 Molnár B.
16 Máté 14 Vörös
10 Hajdú N. 9 Oross
9 Waltner 10 Andorka
21 Meyé 18 Sipos N.
Vezetőedző: Vezetőedző:
Csank János Csertői Aurél

Gólszerző: Meyé (28.), Waltner (32. – 11-es),Tóth Z. (87.) ill. Andorka (77.), Rajos (80.)
Csere: Horváth I. A. helyett Tóth Z. (63.), Hajdu helyett Davidov (73.), Meyé helyett Balázs (82.) ill. Sipos N. helyett Tóth N. (63.), Molnár B. helyett Simon Á. (68.), Kuttor helyett Balassa (76.)
Sárga lap: Máté (53.) ill. Schimmer (45.), Oross (53.)
Legfrissebb hírek

Vb 2026: Vozinha sikeres cselt mutatott be – megelőzte Cristiano Ronaldót!

Foci vb 2026
11 perce

Egy Bergkamp-gól, amelyet sokáig elnézegetnénk – vb-videók

Minden más foci
12 perce

Hatalmas hőségben jön a Paraguay–Franciaország vb-nyolcaddöntő

Foci vb 2026
15 perce

Hugo Sánchez üzent Angliának: Mexikó készen áll a csodára!

Foci vb 2026
20 perce

Felkészülés: a szünetben még vesztésre állt a Vasas, de legyőzte felvidéki vendégét

Labdarúgó NB I
35 perce

Molnár Martin negyedik a brit Formula–3-as bajnokság első mogyoródi futamán

Egyéb autó-motor
53 perce

Vozinha elárulta, mit mondott neki Messi

Foci vb 2026
53 perce

Sorozatban negyedszer juthat a nyolc közé Franciaország

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik