Diósgyőr: Tornyi Barnabás lehet a klub új vezetőedzője

2009.12.01. 13:39
Címkék
A Nemzeti Sport információi szerint Tornyi Barnabás lehet a Diósgyőri VTK új vezetőedzője.

Ahogy arról már beszámoltunk, Aczél Zoltán távozik a Diósgyőri VTK kispadjáról, mivel nem volt hajlandó lemondani a magyar válogatott mellett betöltött másodedzői állásáról.

Nagy Béla, a DVTK ügyvezetője a Nemzeti Sportnak elmondta, máris tárgyalásban áll egy szakemberrel, aki az ismertebb trénerek közé tartozik, mi több, elismeréssel beszélnek a munkájáról.

Még Tornyi Barnabás is lehet a jelölt.

Tornyi Barnabás, aki korábban már dolgozott Miskolcon, irányítása alatt remek fél szezont zárt a DVTK, a harmadik helyen fordult, hogy aztán a tavasszal jöjjenek a bajok és a visszaesés. Azt is meg kell említeni, ha valóban ő a kiszemelt, lesz mit tisztáznia a drukkerekkel, hiszen hónapokig tartó pereskedés zajlott az edző és a klub között, amely igencsak felbőszítette a DVTK híveit.

Még egy érdekesség: annyit megtudtunk, hogy a klubvezetők a napokban a romániai Bihorban jártak, ahol a csapat egykori gólerős centerével, Kulcsár Sándorral tárgyaltak, aki másodedzőként dolgozik a helyi csapatnál. Úgy tudjuk, neki konkrét ajánlatot tettek, jöjjön vissza Miskolcra, és dolgozzon együtt – mondjuk Tornyi Barnabással.

Végeredmény még nincs, ám az is lehet, hogy kedden vagy szerdán már lesz.

A DVTK legalább öt minőségi futballistát szeretne igazolni, amelyre megvan a pénz. Tehát jóval erősebb keret vág neki a tavaszi idénynek az új szakvezetővel. Hogy Aczél Zoltán milyen érzésekkel búcsúzik Miskolcról, az egyelőre titok, ugyanis nem kívánt nyilatkozni.

A TÉMÁVAL FOGLALKOZÓ TELJES CIKKET ELOLVASHATJA A KEDDI NEMZETI SPORTBAN!

Legfrissebb hírek

„Aprópénzért” lett a Barcelona játékosa Karim Adeyemi

Spanyol labdarúgás
12 perce

Strandröplabda Eb: olimpiai bronzérmessel is egy csoportban a magyar páros

Röplabda
15 perce

Huszonkét európai elitcsapat nemzetközi felkészülési mérkőzései 2026 nyarán

Minden más foci
42 perce

Vb 2026: pályázaton keres ideiglenes szövetségi kapitányt a dél-koreai szövetség

Foci vb 2026
42 perce

F1, Magyar Nagydíj, 1. szabadedzés

F1
48 perce

Julian Jenner: A Ferencváros remekül futballozott

Európa-liga
49 perce

Harmincegy évvel ezelőtt sikerült meglepnie a Fradinak a Realt – videó!

Labdarúgó NB I
1 órája

Világok harca: a Bartali–Coppi rivalizálás

Képes Sport
1 órája