Újpest: Sallói szerint nem lehetett visszautasítani az angolok ajánlatát

2009.12.28. 13:53
Címkék
Mint tegnap beszámoltunk róla, lemondott Sallói István, az Újpest sportigazgatója. Sallói a a jövőben az angol élvonalban szereplő Wolverhampton Wanderers játékosmegfigyelője lesz. A sportvezető a Nemzeti Sportnak elmondta, egyszerűen nem lehetett visszautasítani az angolok ajánlatát.

„Már régóta vívódom, de immár olyan lett a helyzet, hogy döntenem kellett, és a távozást választottam – mondta Sallói István. – A Wolverhampton vezetői olyan együttműködésen gondolkodnak, amelyben már nemcsak az Újpest, hanem több magyar klub is érintett lehet. Ezenfelül Közép-Európában is képviselhetem majd a Wolvest. Hazánkban és az egész régióban figyelünk Joe Böröczcel közösen labdarúgókat, és egyengetjük a Wolverhampton kapcsolatait. Az Újpest tulajdonosait meglepte a hír, de megértették, hogy ez nagy kihívás számomra. Egészen ritka, hogy magyar sportvezetőt a Premier League-ben szereplő klub foglalkoztasson. Elfogadták a döntésem, és békében elváltunk egymástól."

Legfrissebb hírek

Erling Haaland unokatestvére Hegyi és Vitályos csapattársa lett Prágában

Minden más foci
3 perce

Barcelona: meghalt egy munkás a Camp Nou felújítása közben

Spanyol labdarúgás
29 perce

György László: A váci mez kötelez bennünket, hogy mindent megtegyünk

Kézilabda
50 perce

Kitzbüheli teniszviadal: Quentin Halys 29 évesen aratta első tornagyőzelmét

Tenisz
57 perce

Hosszabbított a Somogyi fivérekkel a Honvéd – hivatalos

Labdarúgó NB I
58 perce

Javították az aszfaltot a Hungaroringen a pénteki panasz után

F1
1 órája

Véget ért a Mercedes időmérős egyeduralma: Norrisé a pole pozíció a Hungaroringen!

F1
1 órája

Ismét gyereket vár a Győri ETO beállója

Kézilabda
1 órája