Vasas: „remélem, hogy egyszer még visszatérhetek” - Mészöly Géza

2009.12.02. 17:45
Címkék
Mészöly Géza a Vasas labdarúgócsapatának távozó vezetőedzője a klub honlapján adott nyilatkozatában elmondta: fájó szívvel int búcsút, és reméli, hogy még visszatérhet.

„Fájó szívvel vettem tudomásul a tulajdonosjelölt döntését, hiszen nemcsak edzőként töltöttem el három évet a klubnál, hanem a nevelőegyesületem is a Vasas volt. Természetesen jó hallani, hogy jobb anyagi körülmények közé kerülhet esetleg a csapat, ezáltal garantálhatóvá válhatnak a minőségi, posztokra történő igazolások, amellyel egy még jobb csapatot lehet kialakítani, de persze rossz érzéssel tölt el, hogy ebben én már nem vehetek részt" – kezdte a Vasas honlapjának adott nyilatkozatát Mészöly, akivel az új tuladonos döntésének értelmében bontott szerződést a klub.

„Teljes szívemből drukkolok a Vasas vezetőinek, hogy véglegessé váljon a tulajdonosjelölttel a megállapodás, hiszen ez egy kiszámítható jövőt, jobb csapatot is eredményezhet. El kell fogadni, ha egy egyesület talál egy befektetőt, akkor természetesen onnantól a befektető diktál szakmai kérdésekben is."

„Ezúton szeretném megköszönni a szurkolóknak mindazt a bíztatást és szeretetet, amiben az elmúlt három évben részesültem a csapattal együtt, köszönöm, hogy amikor rosszabbul ment a csapat szekere, akkor is kiálltak az együttes és én mellettem. Köszönöm a játékosaimnak a munkát, nagyon jó hangulatú közösség jött létre a Fáy utcában az elmúlt három évben. Remélem, hogy egyszer még visszatérhetek a közel száz éves Vasas kispadjára, de addig is sok sikert kívánok a csapatnak, illetve a Vasas SC vezetőinek" – fogalmazott a szakvezető.

Legfrissebb hírek

Az EU szankcionálta a négyszeres olimpiai bajnok vívólegendát és a FIDE elnökét is

Egyéb egyéni
15 perce

Két játékosától is elköszönt a Vasas – hivatalos

Labdarúgó NB I
19 perce

De la Fuente: elfogadhatatlan az argentinok döntő utáni viselkedése

Foci vb 2026
36 perce

A Real Madrid elleni meccs miatt elhalasztották az ETO–FTC bajnokit – hivatalos

Labdarúgó NB I
42 perce

A hétvégén a pesti rakparton ingyenesen kipróbálható a világ egyik leggyorsabban fejlődő sportága

Csupasport
46 perce

A Serie A-ban folytatja a Puskás Akadémia női csapatának védője

Labdarúgó NB I
51 perce

A szomszédból érkezik a belgák új szövetségi kapitánya

Foci vb 2026
1 órája

Negyvennégy év után tud-e újra címet védeni az ETO?

Labdarúgó NB I
1 órája