
A Belga Labdarúgó-szövetség bejelentette, hogy a holland Mark van Bommel foglalja el a nemzeti csapat megüresedett kispadját. A szervezet közlése szerint a szakember megbízatása két évre, a 2028-as Európa-bajnokságig szól.
A 49 éves Van Bommel játékoskarrierje során megfordult a Fortuna Sittard, a PSV, az FC Barcelona, a Bayern München, az AC Milan csapatánál, a válogatottban 79 alkalommal lépett pályára, játszott a 2010-es világbajnokság döntőjében. Edzőként a PSV-nél kapott először feladatot, majd dolgozott a VfL Wolfsburgnál és legutóbb az Antwerpnél. Utóbbi klubot a 2022–2023-as idényben bajnoki és kupagyőzelemre vezette, a ligát 1957 után tudta ismét megnyerni a csapat. Belgiumban nagyra becsülik taktikai szakértelméért, valamint azért, mert jól tud bánni az emberekkel.
Van Bommel elődje a belga válogatottnál a francia Rudi Garcia volt, akinek lejáró szerződését a vb után nem hosszabbították meg. Annak ellenére sem, hogy csapatával negyeddöntős volt a vb-n, és az aranyérmes spanyolokat nagy csatára késztetve 2–1-re maradt alul.

A döntők interaktív góltérképe 1966 óta

Vb 2026: Kane- és Bellingham-metrómegállók Londonban




