Rózsa Pál: A bizalom nem tarthat örökké

Vágólapra másolva!
2010.09.24. 11:37
null
Urbányi Istvánban továbbra is bíznak a vezetők<br />(Fotó: Balázs Bence)
A Kecskem&eacute;t labdar&uacute;g&oacute;csapat&aacute;nak eln&ouml;ke, R&oacute;zsa P&aacute;l a klub honlapj&aacute;nak elmondta, hogy a gyenge eredm&eacute;nyek ellen&eacute;re tov&aacute;bbra is b&iacute;znak Urb&aacute;nyi Istv&aacute;n vezetőedzőben &eacute;s a j&aacute;t&eacute;kosokban, de ez a bizalom nem tarthat &ouml;r&ouml;kk&eacute;.

A Kecskemét a bajnokságban az eddigi hat mérkőzésén csak három pontot szerzett, a legutóbbi, Pápa elleni vereség után pedig Rózsa Pál leült a csapattal beszélgetni.

„Szóvá tettem, hogy az eddigi eredményt  gyengébb játékosállománnyal is el tudtuk volna érni – olvasható az elnök nyilatkozata a klub honlapján. – Elmondtam, hogy továbbra is bízunk az edzőben és a futballistákban. Ugyanakkor hangsúlyoztam: ez a bizalom nem tarthat örökké. Közös buliban vagyunk, mindenkinek vállalnia kell a felelősséget. A pályán a tréner hibázza a legkevesebbet. Ezért ha edzőváltás lesz, akkor néhány labdarúgónak is mennie kell. De bízom benne, hogy erre nem kerül sor."

Az sem okoz azonban problémát, ha mégis meg kell válniuk a gárda egyes tagjaitól, Rózsa Pál szerint ugyanis ez sem kerülne annyiba, mint a lelátón ülő játékos fizetése.

Az elnök nem tagadta, ők is felelősek a gyengébb szereplésért.

„Elismerem, hogy mi is követtünk el hibákat – folytatta a klubvezető. – Például azt hittük, hogy amilyen jók a labdarúgóink, olyan profi felfogásúak is. Lehet, hogy lazábbra fogtuk őket a kelleténél. Ugyanakkor azt sem mondhatom, hogy nem tesznek meg mindent a győzelemért. A meccsenkénti tíz ziccer legalábbis nem ezt bizonyítja."

Legfrissebb hírek

Lila-fehér öröm és bánat: a Kecskemét hosszabbításban kiejtette az Újpestet

Labdarúgó NB I
6 órája

Szabó Alex: Biztos, hogy felszívjuk magunkat az újpestiek ellen

Labdarúgó NB I
15 órája

Elmosta az eső a Honvéd és a KTE bajnokiját

Labdarúgó NB II
2025.08.31. 18:42

Újabb NB I-es érkezőt jelentett be a Kecskemét

Labdarúgó NB II
2025.08.28. 13:34

Kölcsönadta támadóját a Nyíregyháza – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.28. 10:25

KTE: az új edzővel új játékosok is érkezhetnek – Paksról és Nyíregyházáról

Labdarúgó NB II
2025.08.26. 16:15

Kiértékelik a Gera-csapat szereplését, akár edzőváltás is lehet Kecskeméten – NS-infó

Labdarúgó NB II
2025.08.26. 11:40

Újra élen a Honvéd, kikapott a KTE, már nem nyeretlen a Videoton – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.08.24. 20:54
Ezek is érdekelhetik