Ferencváros: Így sajnos nem sokat ért a szép gól - Rodenbücher

2010.10.25. 09:42
Rodenbücher István, a Ferencváros labdarúgócsapatának játékosa szép góllal egyenlített a tegnapi, Debrecen elleni mérkőzésen. A futballista csapata hivatalos honlapjának elmondta, úgy véli, nem ért sokat a találat, mivel csapata 2–1-es vereséget szenvedett a Loki ellen.

„Az első félidő első felében felénk kerekedett a hazai csapat, de aztán érzésem szerint átvettük az irányítást, igaz ez helyzetekben, gólokban nem mutatkozott meg. A második félidőben a kiállítás után már egyenlítettünk, majd pedig elkezdtük nagyon erőltetni a győzelmet. Nem azt mondom, hogy ez baj, de végső esetben a döntetlen sem rossz eredmény Debrecenben, már túlzottan is erőltettük azt, hogy valaki bevigye a győztes találatot. Sajnálom, hogy így sikerült a meccs. Ami a gólomat illeti: nagyon jól eltalált lövés volt, egy csúsztatás után ballal kilőttem a sarkot, de így igazából semmit sem ért a találat" – nyilatkozta Rodenbücher István.

Az edzők értékelését a találkozóról itt olvashatja.

Legfrissebb hírek

Női vízilabda ob I: a Ferencváros kilenc góllal verte meg a Szegedet

Vízilabda
4 órája

Tokmac Nguennek hiányzik a Ferencváros, és tudja, ez az érzés sohasem múlik el

Minden más foci
2026.09.23. 10:52

„Ostoba, tudatlan és képmutató” – így reagált az izraeli szövetség az ír kapitány szavaira

Minden más foci
2026.09.22. 13:37

Olvasóink többsége szerint szabályos volt Mariano Gómez találata a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:22

Szavazzon! Szabályos volt-e a ferencvárosi Mariano Gómez egyenlítő gólja a Nyíregyháza ellen?

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 19:16

Elbúcsúztatták Martos Győzőt

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:04

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Borbély Balázs: Nem kell bosszankodnunk az eddig történtek miatt

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 06:43