Aczél: Valóban megkerestek a DVSC-től

2010.12.28. 13:46
null
Talán még maga Aczél Zoltán sem tudja, hogyan<br />alakul a sorsa (Fotó: Szabó Miklós)
Címkék
Acz&eacute;l Zolt&aacute;n, a Halad&aacute;s labdar&uacute;g&oacute;csapat&aacute;nak vezetőedzője a nyugat.hu-nak elismerte, hogy megkerest&eacute;k a DVSC-től.

Herczeg András még karácsony előtt bejelentette, hogy tavasszal már nem ő irányítja a debreceni gárdát, azóta a bajnoki címvédőnél keresik a szakember utódját.

„Valóban történt megkeresés – mondta a nyugat.hu-nak Aczél. – Azonban hozzá kell tennem, hogy élő szerződésem van a Szombathelyi Haladással. Nagyon jól éreztem magam itt. Kisebb-nagyobb gondok ellenére  becsülettel végeztem a munkám. Úgy gondolom, negyvenhárom évesen igazán megtisztelő, hogy felfigyelnek a munkámra Magyarország legjobb csapatánál, azt jelenti, hogy elismerik az itteni két és fél hónapos munkám. Hogy milyen fázisban vannak most a dolgok, erről nem szeretnék még beszélni."

Elképzelhető, hogy a kisebb-nagyobb gondokon anyagi problémákat értett a szakember, információink szerint ugyanis a Haladásnak tartozása volt (van?) vele szemben. Ezt támasztja alá a klub által is elismert tény, miszerint a csapat 50 millió forintos hiánnyal küzd.

Korábban megírtuk, hogy Szima Gábor, a DVSC elnöke Aczél Zoltánt – Sisa Tiborral és Prukner Lászlóval egyetemben – alkalmasnak tartja a Loki vezetőedzői posztjára, ám elmondása szerint nehéz lenne őt kivásárolni élő szerződéséből.

Aczél Zoltán elmondta még, hogy Szép Tamás már nem tagja a Hali keretének, így a frissen igazolt Totka Dániel lesz az első számú kapusnak számító Rózsa Dániel helyettese.
Legfrissebb hírek

Ferran Torres kihagyja a Barcelona edzését, nagyon közel a PSG-hez – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
7 perce

Xavi nem akarja átalakítani a holland iskolát

Minden más foci
19 perce

Visszavonult Russell Westbrook

Amerikai sportok
29 perce

Emil Nielsen: „Csak a győzelem számít. Semmi más nem érdekel”

Kézilabda
1 órája

Gavriel Kanikovszki: Elég erős a keretünk a továbbjutáshoz

Európa-liga
1 órája

Halász Bence: Nem hinném, hogy Katzberg ettől az eredményemtől megijedt volna…

Atlétika
2 órája

Csütörtöki sportműsor: az FTC El-, az ETO Kl-meccset játszik; Milák és Kós összecsap 100 pillangón a vizes Eb-n

Minden más foci
8 órája

Pigniczki Fanni az 59. helyen áll egyéni összetettben az rg-vb-n

Torna
8 órája