Zalaegerszeg: A találkozóink jó részét a hajrában döntöttük el - Csank

2010.12.09. 16:41
Címkék
Csank János, a labdarúgó NB I-ben szereplő Zalaegerszeg vezetőedzője a klub hivatalos honlapjának nyilatkozva értékelte az őszi szezont, és kiemelte, hogy összességében elégedett csapata eddigi teljesítményével.

„A nemzetközi kupameccs nem úgy alakult, ahogy azt szerettük volna, az első felvonáson jó eredményt értünk el, de a pokoli hőség miatt nem tudtunk jól futballozni. A visszavágón pedig egész egyszerűen kihagytuk a helyzeteket. Én személy szerint kudarcnak élem meg, hogy nem tudtuk legyőzni albán ellenfelünket. Természetesen a háttérben több dolog is volt, többek között átigazolási láz uralkodott a csapaton, mindkét csatárunk azzal foglalkozott, hova tud eligazolni és ez koncentrációs problémákat okozott" – értékelt Csank János a klub hivatalos honlapján.

„Ősszel jól teljesítettünk, pedig sérülések is sújtottak bennünket. Játékunk folyamatosan javult, csapatjátékban fejlődtünk sokat, a kapott gólok számát viszont nem tudtuk csökkenteni. Sokszor játszottunk rossz pályán, ami szűkebbre vette a megítélést ennek a jó játéknak. Az egyszerűség és a küzdőszellem dominált, a találkozóink jó részét a hajrában döntöttünk el, ez mutatja, hogy állóképességben is az élmezőnyhöz tartozunk."

„Összességében tehát volt egy kezdeti bizonytalanságunk, de egyenletesen hoztuk a jó teljesítményt. A végén úgy tudtunk zárni, ahogy kellett és a tabella elejére kerültünk. Kár, hogy a Kaposvár elleni meccset megrendezték, szorosabb lett az élmezőny és a Vidi is kicsit ellépett tőlünk."

Legfrissebb hírek

Formula–1: Marcin Budkowski a Cadillac új csapatfőnöke

F1
2 perce

Molnár Attila negyedik 400 méteren az atlétikai Eb-n

Atlétika
4 perce

55 év után újra magyar Eb-döntős 200 méteren!

Atlétika
23 perce

Varga Barnabás tizenegyest rontott a párbajban, nem az AEK nyerte meg a görög Szuperkupát

Légiósok
31 perce

Xavi lett a holland szövetségi kapitány – hivatalos

Minden más foci
32 perce

Sjöström sporttörténelmi aranya; világcsúcs női 50 méter háton

Úszás
1 órája

Európai Szuperkupa: Kvarachelia góljára 17 éves csatár válaszolt, PSG–Aston Villa 1–1

Bajnokok Ligája
1 órája

Román Kupa: Bobál gólja is kellett a Slobozia fordításához

Légiósok
1 órája