DVSC: Coulibaly megbánta korábbi nyilatkozatát, de szívesen hazatérne

2011.01.14. 14:31
Címkék
Néhány hete őszintén, most inkább óvatosan nyilatkozott. A DVSC csatára, Adamo Coulibaly az őszi szezon végén az egyik francia újságban kijelentette: nem szeretne Debrecenben maradni, szíve szerint hazaköltözne Franciaországba – ehhez képest a 29 esztendős támadó most is a Lokival készül, de a Nemzeti Sportnak adott nyilatkozatából kiderül, nem zárja ki a távozás lehetőségét.

„Abban az interjúban csak a vágyaimat mondtam el, ám így utólag elismerem, talán szerencsésebb lett volna, ha inkább megtartom őket magamnak – mondta a néhány héttel ezelőtt megjelent sorokról a Nemzeti Sportnak Adamo Coulibaly. Mint ismeretes, a DVSC azért az interjúért megbüntette a csatárt, mert a vezetők megítélése szerint negatívan nyilatkozott a játékostársairól.

„Francia ember lévén talán nem meglepő, hogy szívesen hazaköltöznék és a pályafutásomat a francia élvonalban folytatnám, a csapatról is csak őszinte véleményt formáltam, de most inkább nem feszegetném ezt a témát. Tanultam az esetből" – mondta Coulibaly.

A játékos ezt követően elzárkózott a kényes téma további boncolgatásától, ám arra a záró kérdésre, hogy a tavasszal is biztosan Debrecenben marad-e, sokat sejtetően csak annyit mondott: „Fogalmam sincsen." 

A hírek szerint a támadó iránt a Lens, az Arles-Avignon és a Brest érdeklődött korábban.

COULIBALY TELJES NYILATKOZATÁT ELOLVASHATJA A NEMZETI SPORT PÉNTEKI SZÁMÁBAN!

Legfrissebb hírek

Mosolyogj, Kristóf! – Kovács Erika jegyzete

Úszás
2 perce

Milák-csodák az úszó Eb-n; megint csak a Fradi…

E-újság
20 perce

Két magyar jutott döntőbe a torna Eb-n

Egyéb egyéni
28 perce

Kl-selejtező: Várkonyi Bence és Molnár Ádin csapata is ott van a rájátszásban, iksz Dunaszerdahelyen

Európa-konferencialiga
1 órája

Redzicék nagyot fordítottak, továbbjutott a Salzburg az Európa-ligában

Európa-liga
1 órája

Takács Boglárka szép futással Európa-bajnoki 8. lett 200 méteren

Atlétika
1 órája

Klekner Hanga 7. lett az Eb-n, rúdugrásban

Atlétika
1 órája

Nem tudott eljutni a hosszabbításig, hajrában kapott góllal kiesett a Konferencialigából az ETO

Európa-konferencialiga
1 órája