Milák Kristóf: Mi lenne, ha még edzenék is?

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
• Saint-Denis
2026.08.13. 22:23
null
Milák Kristóf az aranyéremmel (Fotó: MTI/Hegedüs Róbert)
A 100 pillangón aranyérmes Milák Kristóf nyilatkozott, majd a gyorsváltó tagjaként is megállt a vegyes zónában elmondani, hogyan látta úszásait. A 4x100-on diadalmaskodó Kós Hubert, Szabó Szebasztián és Németh Nándor is értékelt, akik egyaránt kiemelték, mennyire örülnek, hogy összeállt ez a váltó.

– Azt mondta, nem irreális, hogy valami nagyot alkosson száz pillangón is. Valami ilyesmire gondolt?
– Kiszámoltuk, az edzőm, Szabó Álmos és én is, hogy ennyi van még az úszásomban, a középdöntős időtől legalább egy másodperccel tudok többet – mondta Milák Kristóf, a 100 méteres pillangóúszás Eb-aranyérmese a döntő után.

– Vagyis nem lepte meg, hogy majdnem világcsúcsot úszott? 
– Az lepett meg, hogy nem haltam bele a vízbe, s nem kellett utána kihúzni, na, ez meglepett! De mondom, így kalkuláltunk, azt nem tudtuk, hogy ki fogom-e tudni úszni magamból ezt a döntőben – örülök, hogy ki tudtam.

– Figyelt a vetélytársakra?
– Tudtam, hogy egyedül kell leúsznom ezt a száz métert, nem volt értelme másokra figyelnem. Nem volt amúgy semmiféle elvárás, a végén azért eszembe jutott, mi lenne, ha még edzenék is?

– Hm. A száz gyors után elárulta, ez az idei amolyan felhozó év, hogy nulláról valahová eljusson, nem gondolja, hogy ezek az Eb-eredmények ehhez képest szenzációsak?
– Reálisan nézem magam. Igyekszem helyén kezelni a befektetett munkát és az eredményeket.

ÍGY NYILATKOZTAK A GYŐZTES VÁLTÓ TAGJAI
Kós Hubert:A 2017-es budapesti világbajnokság óta volt egy álmom, hogy mennyire szerettem volna ezt a váltót, azt el sem tudom mondani. Nem érdekel, hogyan jutottunk el idáig, mindenkinek szeretném megköszönni, aki ebbe munkát tett bele. Én a száz méterbe nem mindent, annál is többet tettem. Olyan idővel nyertünk, amely azt mutatja, ott van a helyünk – nemcsak az Eb-n, de az olimpián és a vébén is. Ennyire boldog még sosem voltam egy verseny után. 
Milák Kristóf: Nagyon feldobott, hogy Nándi mekkorát hajrázott előttem, a döntő után gratuláltam neki, nagyon neki is indultam, még kicsit aggódtam is, hogy korábban ugrottam. Szerencsére nem. Jól éreztem magam ebben a váltóban, annak meg külön örülök, hogy sokkal jobban ki tudtam úszni magam, mint a száz gyors döntőjében. Azért azon meglepődtem, hogy a legvégére is maradt annyi erőm, lélekjelenlétem, hogy megelőzzem az orosz fiút.
Szabó Szebasztián: Nagyon jó volt összeállni! Nem vagyok az a típus, aki könyörögni szokott, nem is tettem, megértem Kristófot, bárki dönthet úgy, hogy nem vállal váltót. De örülök, hogy csatlakozott: két olimpiai bajnokkal és egy remek Németh Nándival indultunk neki. Volt rajtam nyomás, három ilyen „állat” mellett kellett helytállnom. Eb-arany és egy nagyszerű idő – bárki jön, mindenkire veszélyesek vagyunk ilyen felállásban.
Németh Nándor: Néhány hete annyit mondtam a váltó kapcsán, az, hogy így összeálljunk, egy álommal ér fel. Úgyhogy mondhatni, az álom valóra vált csütörtökön. Reméljük, együtt maradunk, látszik, hogy fel tudjuk venni a versenyt a nagyhatalmakkal is. Két olimpiai bajnokkal felállni igazi erődemonstráció: láttuk, Léon Marchand mit hozott ki a 4x200-as francia gyorsváltóból, s nekünk két ekkora klasszisunk van. Bár én mindent megteszek, hogy egyéniben is érmes legyek – a váltóval viszont én is tudok bizonyítani.

VIZES EURÓPA-BAJNOKSÁG, SAINT-DENIS
MEDENCÉS ÚSZÁS
Férfi 100 m pillangó, döntő
Európa-bajnok: Milák Kristóf (Magyarország, klub: BHSE, edző: Szabó Álmos) 49.48 – Európa-csúcs (régi: 49.62, Grousset, 2025)
2. Maxime Grousset (Franciaország) 49.70
3. Noe Ponti (Svájc) 49.93
4. Kós Hubert (Magyarország, klub: BVSC-Zugló, edző: Bob Bowman, Nagy Péter) 50.25 – egyéni csúcs (régi: 50.55, 2025)

Férfi 4x100 m gyorsváltó, döntő
Európa-bajnok: Magyarország (Kós Hubert, Szabó Szebasztián, Németh Nándor, Milák Kristóf – Jászó Ádám, Kós Olivér) 3:10.03 – országos csúcs (régi: 3:11.06, 2021)
2. Oroszország (Ivan Girjov, Vaszilij Kukuskin, Alekszandr Scsogolev, Jegor Kornyev – Mihail Scserbakov, Roman Zsidkov, Andrej Minakov) 3:10.12
3. Horvátország (Jere Hribar, Vlaho Nenadic, Vili Sivec, Toni Dragoja) 3:11.08

 

Legfrissebb hírek

Így szólt a Himnusz kétszer Milák Kristófnak és egyszer a váltó többi tagjának a vizes Eb-n – videók

Úszás
2 órája

Milák Kristóf Európa-csúccsal megvédte címét, és Európa-bajnok a 4x100-as gyorsváltónk is! – videók

Úszás
3 órája

Vizes Eb: Milák Kristóf vállalja a váltót – irány a dobogó?

Úszás
5 órája

Úszó Eb: döntős a 4x100-as gyorsváltó

Úszás
11 órája

Kós Hubert: Talán nem hoztam szégyent Bowmanre és Phelpsre

Úszás
Tegnap, 22:08

Sjöström sporttörténelmi aranya; világcsúcs női 50 méter háton

Úszás
Tegnap, 20:50

Milák Kristóf megtörte a csendet: „Száz pillangón is hasonlót akarok alkotni”

Úszás
Tegnap, 20:46

Országos csúccsal a hatodik helyen végzett a női 4x100 m-es gyorsváltó a vizes Eb-n

Úszás
Tegnap, 20:34