FTC: A tehetségek kiáramlásának megszüntetése a cél - Zsivoczky

2011.01.31. 12:45
A Ferencváros korábbi játékosa, Zsivoczky Gyula az elmúlt három évben a Magyar Labdarúgó-szövetségben dolgozott (MLSZ) szövetségi edzőként, jelenleg pedig a Ferencváros utánpótlásában dolgozik szakmai koordinátorként. A játékosként ifjúsági Európa-bajnokságot is nyerő szakember az ftc.hu-nak adott nyilatkozatában beszélt terveiről, szakmai elképzeléseiről.

A játékosként kétszeres magyar bajnok, kupagyőztes és ifjúsági Európa-bajnok Zsivoczky a Ferencvárosban kezdett futballozni. Edzőként dolgozott a Vasasnál és a Pápánál (mindkét csapatnál pályaedzőként kezdte, Pápán rövid ideig vezetőedző is volt), majd három évig az MLSZ-nél dolgozott szövetségi edzőként (a 16-18 éveseket irányította), Tajti József hívására érkezett a zöld-fehérekhez.

„Azt határoztuk meg Tajti Józsival, hogy a Ferencváros utánpótlásánál a tehetségek kiáramlásának megszüntetése a fő cél. Szakmailag, korosztályonként megtalálni azt a 2-3 játékost, akik a kvalitásaik alapján alkalmasak lehetnek először az NB II-es, majd az első csapatban való szereplésre” –  nyilatkozta a Ferencváros hivatalos honlapjának, az ftc.hu-nak a klub utánpótlásának szakmai koordinátora, Zsivoczky Gyula.

A feladataim közé tartozik a napi egyeztetés az edzőkollégákkal, nagyon fontosnak tartjuk, hogy a korosztályoknál, amikor megoldható, minden edzésen két edző foglalkozzon a játékosokkal, mert igaz az az állítás, hogy több szem többet lát. Jobban tudjuk kontrollálni az elvégzett munkát és a játékosok teljesítményét (hibajavítás, finomítások stb.). Minden hétfőn a felső korosztályoknak szakmai megbeszéléssel nyitjuk a hetet Tajti Józseffel, és átbeszéljük az elmúlt és az elkövetkezendő hét programját (bajnoki mérkőzések, edzések), feladatait. Ha a korosztályok mérkőzései nem egy időpontban vannak, akkor egy hétvégén négy bajnoki mérkőzést is megtekintek, pontosan figyelemmel tudom követni egyes korosztályoknál a játékosok fejlődését. Természetesen az edzőkollégák kontrollálása is a feladataim közé tartozik, de ezt egy baráti, jól szervezett munkakapcsolatban kell elképzelni. Az biztos, hogy csak közösen tudunk előrébb lépni minden probléma ellenére” – mondta napi feladatairól a szakember.

Legfrissebb hírek

Női vízilabda ob I: a Ferencváros kilenc góllal verte meg a Szegedet

Vízilabda
1 órája

Tokmac Nguennek hiányzik a Ferencváros, és tudja, ez az érzés sohasem múlik el

Minden más foci
2026.09.23. 10:52

Olvasóink többsége szerint szabályos volt Mariano Gómez találata a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:22

Szavazzon! Szabályos volt-e a ferencvárosi Mariano Gómez egyenlítő gólja a Nyíregyháza ellen?

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 19:16

Elbúcsúztatták Martos Győzőt

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:04

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Borbély Balázs: Nem kell bosszankodnunk az eddig történtek miatt

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 06:43

Penge a kispadon – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
2026.09.18. 23:11